Boris Vian, szürrealizmus, szerelem és sandacsacsa. Olvastam, szerettem, sírtam, nevettem.

Régen volt szó könyvről, hát most eljutottam idáig is. Mármint az olvasásig, és a könyvről való töprengésig – ami bevallom, nem volt egyszerű. Boris Vian – Tajtékos napok című, sokak számára már ismert és amúgy az író legnépszerűbb regényéről van szó. Mely regény egy igazán könnyed limonádénak tűnik, de a legkevésbé sem az.

Pontosan így lehet beleveszni a Tajtékos napokba /Fotó: Pixabay/

Mondhatjuk úgy, hogy le vagyok taglózva. De az is lehet, hogy szimplán szükségem volt egy éjszakára ahhoz, hogy megemésszem ezt a történetet, hogy lecsapódjon bennem egy csomó dolog. Őszintén bevallom, tegnap már írtam egy posztot erről. És most kitöröltem az egészet, ugyanis egy katyvasz, egy érthetetlen összevisszaság lett. Nehéz volt megbirkózni a könyvvel.

Az egész eleve nem az én ötletem volt. Ugyanis Vecsei H. Miklós nevéhez fűződik a csodás kezdeményezés, mely “Olvassunk együtt” címen fut. A lényeg, hogy korábban mindenki megosztotta kedvenc könyvének címét komment formájában, most ezeket olvassuk el együtt – magunkban -, majd tárgyaljuk ki pár nap múlva azt, mit is adott az aktuális olvasmány számunkra. Szerintem ez egy tök jó dolog.

Motivációs tréningként fogom fel a dolgot, mert egy csomó új értéket megismerhetek (pl. Boris Vian eddig nem szerepelt a kedvenceim között, sőt: üres folt volt a tudatomban…), másrészt Miki azon dolgozik, hogy az embereket kiszakítsa a digitális világból a valódiba. Hogyan lehet ezt elérni? Például könyvekkel. Rendben, én most csak az e-book olvasómig jutottam sajnos, és ez nem ugyanaz az érzés, mint egy ódon illatú könyvet kézbe fogni. De több a semminél. A gondolkodás a lényeg. Az, hogy a lagymatag, agyunkban és lelkünkben szikkadt szürke vákuumot képező mocsárból erőszakkal kirángassuk magunkat.

Hogy mit adott nekem a Tajtékos napok? Próbálom pontokba szedni, mert különben mindannyiunk elveszne a rengetegben. 🙂

1. Szubjektív látásmódot, társadalomkritikát:

 

A Tajtékos napok állítólag az író legismertebb műve. Nekem az első volt tőle, de valószínű, nem az utolsó – bár nem tudom, ezt lehet-e überelni. Hogy miről szól a könyv? Azt hiszem, ez egy igazi alakváltó: mindenkinek arról, amit kivált belőle. Amit az aktuális élethelyzetében belelát a történetbe.

Kicsit mindenkinek saját magáról szól, mert én például egészen magam felé fordultam olvasás közben. Magamba burkolóztam és a belső hangokat figyeltem. Tudom, hogy a Tajtékos napok szinte minden kritikában a “szívettépő szerelmi történet” könyveként szerepel, de nekem most másban adott sokat. Számomra sokkal inkább egy aktuális és mindenkori társadalomkritika volt.

Könyveket olvasni-tapintani-érteni jó! /Fotó: Piaxabay/

Bemutatta a leggyakoribb embertípusokat: Colin személyében a könnyed, de határozott és érzelmes típust, aki képes megélni és átélni a pillanatot, minden szinten. A legmagasabb ranglétrán (sok pénzzel), és a legmélyebb szegénységben is őszintén, sallangok nélkül. A másik oldalról, Chick személyében megismerhettem a felületes, sekélyesebb jellemet, aki bár kedves és nem ártalmas, mégis kényelmi szempontok alapján priorizál és inkább önző vágyak hajtják, az érzelmeket háttérbe szorítva.

 

2. Életszemléletet:

 

Az életünk értelme egymásban és önmagunkban keresendő. Nem a külsőségekben. Jobb, ha megtanulunk befelé koncentrálni, ugyanis az élet baromi rövid. Csapjátok csak össze a tenyereteket! No, pont ennyire rövid. Boris Vian, illetve Colin és Chloé pont erre mutat rá.

Mint a finomszemű homok, úgy folyik ki ujjaink közül az idő… /Fotó: Pixabay/

Mert lehet dolgoznunk azért, hogy (meg)éljünk. De nem mindegy, hogy azért élünk, hogy dolgozzunk mint egy gépezet, vagy csak az élethez elegendő megfelelő lehetőséget dolgozzuk ki. A kettő között óriási a különbség. Tudom, a nagy magyar valóság lebeg a szemünk előtt és mindenki neki van keseredve. De a percek úgy folynak el, mint ujjaink között a finomszemű homok, szóval nem érdemes sokat és sokáig bánatosnak lenni. Ha van mit megélni, nem szabad várni. Meg kell élni. És nem szeretnék “húdeoravecz” lenni, de ez tényleg így van.

 

3. Szürreális mozit:

 

Nem újdonság: ez a könyv olyanra sikeredett, melynek olvastán joggal feltételezzük, hogy Boris Vian vagy egy bolond zseni volt, vagy pedig nem kevés mennyiségben használt tudatmódosító szereket. 🙂 A Tajtékos napok tipikusan az a történet, melyet nem elég egyszer elolvasni. Vecsei Miklós is bevallotta: ötödjére olvasta el. Valószínű, még ennyi alkalom után is tudott újdonságot nyújtani. Olyan képi elemek vannak benne, melyekhez nem árt a fantázia és az élénk gondolatvilág, különben azt vesszük észre, hogy a fejünket vakarjuk, és nem értjük az egész sztorit. Figyelni kell olvasás közben,  nagyon.

Van itt minden: félig nyúl-félig gépezet gyógyszergyártó műszer, mely pirulákat bogyózik aztán egyszer csak megőrül, és a gyógyszerész lepuffantja. Aztán koktélzongora, mely a Duke Ellington-féle dallamot játszva – is – produkál szívárványszínű, finomabbnál finomabb koktélokat. Aztán lemezjátszó, mely a hanglemezek által átváltoztatja a teret: hasassá a szobák falát, megszüntetve azok sarkait.

Colin és Chloé világa a legvadabb, egyben leggyönyörűbb szürrealizmusra épül /Fotó: Pixabay/

De van itt rózsaszín felhőcske, mely a szerelmesekre telepszik, cukros-fahéjas illatot árasztva, és vannak nyers, brutális gyilkosságok (kitépett tetraéder alakú szívvel). Összezsugorodó falak, áporodott szagok és nedves levegő. Testmeleg hatására, a föld belsejébe kinövő puskacsövek magokból, és csúf betegség: a tüdőben nyíló lótuszvirág is.

 

4. Szerelmet, felhőn járást, könnyeket:

 

Mert a szerelem szabadság. Önmagunké és a másiké, aki úgy jó, ahogy van. A szerelem zene (mégpedig Duke Ellington-féle), tele ízekkel, illatokkal, színekkel és tánccal – leginkább sandacsacsával. 🙂

Mindenki szeretne olyan szerencsés lenni, mint Colin – hogy szeretheti Chloét. És mindenki szeretne olyan szerencsés lenni, mint Chloé – hogy csak léteznie kell ahhoz, hogy a másikat boldoggá tegye. Colin és Chloé szerelmének én is tapsikolva örültem, és bár megvolt az ellenpélda Chick és Alise kapcsolatának képében, a legjobban mégis a történet vége ütött arcon.

Nem tudhatod, mennyi időd van élni…hát ÉLJ! /Fotó: Pixabay/

Szeretném újraolvasni a könyvet – már csak azért is, hátha más lesz a vége: más, és boldog. Ki tudja, talán következő alkalommal máshogyan csapódik le bennem.

A Tajtékos napokban kincsre leltem. Olyan értékes mozaikokra, melyek megtanítottak rá, hogy újra észrevegyek apró mozzanatokat az életemben, a mindennapjaimban. Hogy komolyan vegyek minden egyes, amúgy jelentéktelennek tűnő dolgot. Mert az élet tele van részletekkel: színekkel, ízekkel, illatokkal, érzésekkel, hangokkal.

Boris Viannak igaza van: az élet szürreális. Az élet íz. Dallam. Illatok, színek, szerelem – és Halál.

Borítókép forrása: Pixabay

 

Hasonló bejegyzések

RÓLAM
avatarrolunk

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

INSTAGRAM

https://www.instagram.com/vicuska84/

KÖVESS ENGEM!
KERESÉS
LEGUTÓBBI CIKKEK
IMÁDJÁTOK