#eszemiszom

Az év legrandább csokitortája – avagy Gordon Ramsay besírna

Vannak azok a napok, amiket legszívesebben törölnénk a naptárból. Amikor nem érdemes még az ágyból sem kiszállni – főleg, mert húsvét van, kint 300 km/órás szél fúj és napok óta nem alszunk rendesen a másfél éves fogzó, nyűgös kis Tazmánördögünktől. Nnnna, én egy ilyen napon álltam neki a világ legrandább csokitortájának…

Az egész azzal kezdődött, hogy Éds’anyám hazaérkezett egy kakaós, előkészült, bolti tortapiskótával – ami már alapból hagy némi kívánnivalót maga után, amennyiben mi gasztrokulináriai konyhatündérnek valljuk magunkat. 🙂 Ugyanakkor a fene sem akarta a húsvétot ez évben túldimenzionálni, ezért megengedtünk magunknak ennyi gurméisten-káromlást.

Tehát, olyan vasárnap körül, amikor már erősen ajánlott volt a bolti tortapiskóta felhasználása, akkor elkezdtem pedzegetni, hogy elkészítem. Na de hogyan? “Van az a Tv Paprikás spiné…” – mondta anyám – “… aki tök szimplán összekeverte a felvert habtejszínt forró, olvasztott csokoládéval. Ezt a selymes, egyszerű krémet kente a piskótára… ne csináljuk úgy mi is?” Mivel jobb ötletem – az agyleszívott, totál diszkomfortérzetes és alulmotivált állapotomban – nem volt, ezért rábólintottam. Hozzátéve, hogy szerintem vágjuk 3 felé a piskótát, és a lapok közé tejszínízű pudingot tegyünk, kívülre meg a csokis-krémes cuccot.

Nem tűnik egy bonyolult feladatnak, ugye…? Nos, itt jegyezném meg, hogy számomra a legegyszerűbb kaják elkészítése jelenti a legnagyobb problémát. Valószínű, egy homárt előbb főznék meg és dolgoznék fel tökéletesen ELSŐRE, mint hogy egy egyszerű tejbegrízt elkészítsek. Mert így van ez. Valamiért Murphy mindig velem van. 🙂 És most sem volt ez másként.

Amíg a rendkívül bonyolult munkafolyamatokat (úgymint: pudingfőzés, csokiolvasztás vízgőz fölött, margarinos pudingkrém elkészítése) fejben sorrendileg elrendeztem, addig ujjaimat a pihe-puha kakaós tortapiskótába nyomkodtam – marha jó móka volt, pont ennél a tevékenységnél kellett volna megállnom. De tényleg. Ehelyett folytattam a “sütést”.

Ami innentől következett, azt akár az őskáosz szóval is jellemezhetném. Képzeljünk most magunk elé egy zabolátlanul – lejtőn – vágtató lovat, melyen én vagyok a lovas. Nos, valami ilyesmi történt, csak az én kezemben eleve nem volt gyeplő, és lovagolni sem tudok. Szóval megfőztem a tejszínízű pudingot, hogy hagyjam hűlni. Miután ez megtörtént, megolvasztottam a másfél tábla tejcsokoládét, és gondoltam, gyorsan felverem a tejszínt is.

Annyit adnék tanácsnak: a Tescós “édesített cukrászhab” nevezetű förmedvényt… na, azt hagyjuk meg másnak. Mert, hogy nem lehet felverni, az egész biztos. Nekem legalábbis nem sikerült, pedig géppel csináltam. Egyébként éreztem én, hogy nem okés a bioritmusom ehhez a sütés dologhoz, de erőltettem. Hátha. Tudni kell, hogy nálunk vidéken a konyhában van egy elosztó a falnál, aminek a zsinórja elfut a helyiség másik végébe. Ott volt előkészítve a tálban a tejszín, és belelógó keverőkkel a kézi turmixgép.

Elbattyogtam hát, hogy az elosztót felkapcsoljam, csak épp azt nem ellenőriztem, hogy fentebb említett, fogzó másfél éves előzetesen átkattintotta-e a turmixgépet ‘ON’ állapotba. Tippeket kérnék, igen-e, vagy nem-e. Bizony. Átkattintotta. Igaz, csak az egyes fokozatba, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy az elosztó bekapcsolásával egyidejűleg a turmixgép életre keljen és felemelkedjen a tálból – a szélrózsa minden irányában beterítve a konyhát, és engem is tejszínnel. Aki vizuális típus, most már vagy elnézően mosolyog, vagy pedig csapkodja az asztalt.

Miután félig sokkos állapotban, klaviatúrát nem tűrő szavakat harsogva lecsaptam az elosztót és 15 perc alatt feltakarítottam a padlóról – is – a szétfröcsögött tejszínt, megpróbálkoztam befejezni a maradék habbá verését. Nem sikerült. Az állaga ugyanis nem puha és habos lett, éppen ellenkezőleg. Folyós, trutymós, kásás-túrós nyavalya.

Ennél a pontnál felhívtam telefonon a két emelettel fentebb lévő nővéremet, és ordítoztam egy-két sort, hogy AZONNAL JÖJJÖN LE. Megtette. Szemöldök vonogatva magyarázta, hogy nem igazán érti, miért is kezdtem bele ebbe a sütögetésbe és amúgy is, de azért segített: megcsinálta a tejszínízű pudingkrémet. Felvilágosított, hogy a LEHŰLT pudingba kellett volna a margarint beleraknom, és szintén géppel felvernem, talán úgy nem folyt volna el, miután rákenem az első piskótalapra (igen, rákentem – igen, elfolyt).

“De mi legyen a r*hadt túrós tejszínhabbal?!” – kérdeztem én. Mire ő: “Hát, azon sajnos már nem tudunk segíteni…” – mondta, majd távozott a tettek (harc)mezejéről. Úgy gondoltam, onnan már úgysincs lejjebb: a krém legalább jó volt, szóval fogtam a(z időközben újramelegített) csokoládét és belekevertem pár kanállal a csodás péppévert tejszínből. Gondoltam, maximum kidobjuk a tortát, a csukott ablakon.

Szép lett, ugye? Sose volt szebb…:)

Végül összeraktam a dolgot, körülkentem a csokis “dologgal” is. Mondanám, hogy szép lett, de nem. Amikor elkészültem, anyám bejött és körülnézett a konyhában, kezében a hisztis gyerekemmel. Mielőtt kérdéseket fogalmazott volna meg, mondtam, hogy ne tegye. Büszkén rámutattam a világ legrandább csokitortájára, és amúgy Gordon Ramsay stílusában azt mondtam:

“Ocsmány, E-betűs kakaós bolti piskótával készült, krémmel töltött, elcseszett túrós-tejszínes csokimázas húsvéti torta: KÉSZ!”

És, hogy milyen volt a torta? 🙂 Képzeljétek, elfogyott! Felülmúlta az elképzeléseimet. Ugyan röhögve ettük, viszont egész jó volt. Nagyanyám például este feljött, megevett egy szelettel és amikor elújságoltam, milyen kalandjaim voltak vele a konyhában, azt mondta: “Csillagom, mér’ mondod, nem olyan rossz ez! Sőt, a piskóta például egészen jó!”

A világ legrondább tortája. Gordon Ramsay besírna…

Mindenesetre Gordon Ramsay biztosan besírt volna. Joggal. A tanulság pedig: ha “olyan” nap van, amikor úgy érzed, nem kéne nekiállnod sütni, NE TEDD. TÉNYLEG NE!

 

You Might Also Like

2 hozzászólás

  • Reply
    Laszlo Sagi
    2017.04.20. at 15:11

    “besírna” az mi a szar?

  • Reply
    Vica Holdampf
    2017.04.20. at 15:25

    Kedves Sági László!

    Köszönöm, hogy érdeklődése kapcsán klaviatúrát ragadott, és vette a fáradságot, hogy kérdezzen. A kérdésére válaszolva: a “besírna” kifejezés újkori, szleng nyelvezetű szóalkotással élve azt jelenti: elsírná magát. Ebben a vonatkozásban: elsírná magát, ha a tortát meglátná.

    Remélem, segíthettem! Minden jót kívánva,

    Üdvözlettel:
    Éva

Leave a Reply