Életünk pasijai – ilyen csak a mesében van?!

Életünk pasijai – ilyen csak a mesében van?!

Azon gondolkodom, hogy amikor a Disney előrukkol egy-egy új egész estés filmmel, akkor annak vannak-e valós alapjai. Megtörtént eseményekből levont tanulságok, esetleg reális értékeken alapuló karakterek. Elvileg kellene, hogy legyen összeköttetésük a realitással, hiszen mindegyik Disney alkotás valamilyen tanulságot rejt. Ugye.

Hogy a Disney-pasik és életünk pasijai között van-e hasonlóság, az fogós kérdés. Mondjuk úgy, hogy van is, meg nincs is. Legyen 70-30 %, ami a külső-belsőt illeti. 🙂

Felsorolok pár példát, hogy rávilágítsak a lényeges pontokra.

Gaston – maga a STOP tábla

Ha valaki esetleg szemet vetne a Gaston típusra a külsőségek alapján, már most figyelmeztetem, hogy rút foltot készül ejteni szerelmi életén. Gaston lehet, hogy szép vállas, erős férfi példány, de iszonyatos nagy zsákutca. Többnyire hiú, nagyképű és a “kihaénnem” mentalitást képviseli. Érdekember, tehát csak addig “jófej”, ameddig az neki jól esik, vagy érdekében áll.

via GIPHY

Úgyis a saját hibájából tanul az ember (lánya), de a helyetekben én megspórolnám ezt a tanulságot. Mert Gaston személyisége maga a STOP tábla. Nem is tábla, villogó piros lámpa inkább. Nem lesz jó vége, ha mellette ragadunk, ez biztos (ismerek is erre példát).

Pinokkió – a mániákus hazudozó

Na igen. Tipikus példája az első szembejövőnek, akivel szingliségünk idején találkozunk. Ő felel az önbizalmunk nullázásáért, teljes lelki-és mentális megsemmisülésünkért. Többnyire csodás és szerethető külseje gyermekded bensőt takar, és a hazudozás sem életidegen számára. Sőt, inkább létszükséglete. Hazudik, ha időpontra érkezést ígér, ha saját képességeiről van szó, vagy egy másik szerelmi szál esetleges létezéséről számol be (“Dehogyis, csak Te vagy, senki más!”)

via GIPHY

via GIPHY

Nem feltétlenül szándékos károkozásból hazudik Ő, csak hát már nagyon megszokta. És Pinokkió is csak idővel tanulta meg, hogy nem érdemes “nagyot mondani”.

Péter Pán – az örök gyerek

Nagyon cuki, az időnk 90 %-ában keblünkre szorítanánk, mert vele nem lehet mást tenni, csak szeretni. Mint egy kisfiút. Igen. Pont ez a probléma. Ameddig mi, mint érett nők nem tartunk ott, hogy egy gyermeket vállaljunk, addig jobb, ha ezt a típust meghagyjuk saját édesanyjának. Próbáljuk szem előtt tartani, hogy a ‘Pán Péter’ típusok (bocs, akinek nem inge…) imádnak a szoknya alatt bíbelődni.

via GIPHY

Jelentsen ez bármit is, nekünk tudnunk kell: a mi szoknyánk csak másodlagos szórakozás anyukáé mellett. Pán Péter imád a felhők felett repkedni, játszadozni és soha-de soha nem kívánja átlépni a felnőttkor küszöbét, mert sokkal jobb neki Sohaországban. Hagyjuk meg neki ezt a lehetőséget, jobban járunk. Majd nevelgetjük a saját kisfiunkat, idővel.

Tarzan – az őserő

Talán a modora kissé nyers és ez néha bántó lehet, de nagyon is megfelelő alany az családépítéshez. Ő olyan, amilyen. Nem fog változni, nem csiszolható – vagy csak kevésbé. Viszont a jelleme tiszta, kizár minden kétszínűséget és a dolgokat a lehető legegyszerűbb oldaláról szemléli – és oldja meg.

via GIPHY

Nincs bonyodalom, nincs hazugság. A komfortzónánkból ezáltal ki sem kell lépnünk. Nyilván ennek az “egyszerű” látásmódnak lehetnek hátrányai nézetkülönbözések során, de alapvetően Tarzan azt hiszem, jó parti lehet bárkinek. És akkor a testfelépítésről még nem beszéltem… 🙂

Aladdin – egy új élmény

Kicsit rizikós egy Aladdin-típussal kezdeni, de ha valaki szeret hosszan elbíbelődni egy kapcsolat terelgetésével, akkor ő a megfelelő példa erre. Próbál eligazodni az életben, keresi az útját, mitől lehetne ő jobb és sikeresebb. Ehhez nem mindig a legális útvonalat választja, de talán a törvényesség keretein belül lehet tartani, ha figyelünk rá. Egyébként jólelkű, de esetében a jóban-rosszban mérlege lehetséges, hogy nagyrészt az utóbbi felé billen.

via GIPHY

A repülő szőnyeges utazás kicsit rázós lehet vele. Azért ne mondjunk le róla főleg, hogy hátha nem csak a bajt vonzza, hanem a megfelelő időpontban kezébe kerül az a bizonyos lámpás is. Akkor viszont végre nem csak a kezünket dörzsölhetjük… 🙂

Eric – a határozatlan, de tehetős szépfiú

Eric már közelít mindannyiunk vágyott megoldásához. Látszólag a legnyerőbb parti: nincsen keserűen rosszalló anyós (bár őszintén szólva nekem még soha nem volt rossz anyós-jelöltem), viszont van egzisztencia, jövőkép és az ahhoz vezető biztos útvonal. Plusz, dingdingding – Eric egy nagyon is jóképű fiatalember, ereje teljében, egész jó hanggal! 🙂

via GIPHY

Kedves, udvarias és sikeres – viszont nem a legnagyobb agytröszt (“túl szép, hogy igaz legyen” szindróma). Ezért aztán hajlamos a “tesze-toszaságra”, néha nehezen hoz döntést (könyörgöm, egy csók nem a világ?!), és könnyen befolyásolható (jön egy jobb hangú bige, és máris elcsavarja a fejét). Valamit valamiért, hölgyeim…!

Flynn Rider – a Nyálas Eugén

Az egyik kedvencem, ez vitathatatlan. Nem a tipikus jófiú, hanem egy nagyon jó külső adottságokkal (sóhaj) megáldott “picit” rosszfiú, aki viszont szeretné minden erejével bebizonyítani, hogy de bizony, ő mégis csak JÓFIÚ! Közben néha-néha megbotlik, de mélyen belül ő tényleg jólelkű, és ez nagyon fontos. Hasonló kicsit Aladdinhoz, de valahogy vele kalandosabb és reálisabb az élet.

via GIPHY

Kevesebb galibát okoz (talán) és két lábbal a földön áll – nem röpköd szőnyegeken, mint Aladdin -, ez pedig jelentősen megkönnyíti a vele való kapcsolatunkat. Már majdnem főnyeremény! Ha hibát kell benne keresnem, azt mondom: kicsit hiú és sokat foglalkozik a külsőségekkel – annyi baj legyen, csak figyeljünk, hogy ne töltsön több időt a fürdőben, mint mi.

Hercules – kívül szép, belül “kong”

Jaj, Hercules nagyon cuki! De tényleg. Ha viszont arra vágyunk, hogy egy szuperintelligens pasas mellett táborozzunk le, akkor el kell, hogy keserítsem a nagyérdemű hölgy közönséget: Herculessel viszonylag sok dolgod lesz. Hányattatott múltja miatt semmiféle neveléssel nem rendelkezik (értsd: sem jóval, sem pedig rosszal), így TE leszel anyja helyett anyja. Nagyon helyes, igazi cukifiú, és ami a bensőt illeti: az sem egy rossz alap. Legalább nem rosszindulatú.

via GIPHY

Viszont ez egy hosszadalmas melónak ígérkezik: idő lesz, míg mindent megtanítasz neki. A “belül üres” kifejezés Hercules esetében nem a butuskaságot takarja (bár ilyen is létezik) hanem, hogy szó szerint Neked kell felépítened az értékrendjét. Ha vállalod ezt a pár évtizedes (?) folyamatot, akkor Herculessel nagyon jól jársz. És nem csak azért, mert játszi könnyedséggel cipeli majd fel a harmadikra a nagybevásárlást. 🙂

Kyle Kingson – a békés Szörnyeteg

Nem véletlenül hagytam utoljára a számomra ABSZOLÚT BEFUTÓT. A Szörnyeteg nem egy könnyű eset. De hát, ex-főnököm és fogadott apám szokta mondani: “A könnyű feladat a ketteseknek való…” :-). A sokszor zord külső egy alapvetően jó lelket takar. Csak le kell hámozni a felesleget. A Szörnyeteg típus nyers modorú, sokszor kegyetlen, de mindenekelőtt tanulékony. Szó szerint: tanulékony szörnyeteg. 🙂

via GIPHY

Némi türelmet és időt igényel, hogy összecsiszolódjunk vele, de ha ez egyszer megtörténik, akkor atombiztos kapcsolatot tudhatunk magunkénak. Minden nőnek egy Kyle kell(ene). Erős, védelmező, ha kell akkor tűzön-vízen átgázol értünk. Nem fogunk a hűségében csalódni és nem mellesleg: amint biztonságban érzi magát mellettünk, levedli maszkját és egy olyan pasi áll majd előttünk, akit soha az életben nem akarunk többé elengedni! 🙂

Mire tippeltek, ki jutott nekem a legvégén, a hosszú, kátyús út után? 🙂

via GIPHY

A borítókép forrása itt található.

Hasonló bejegyzések

RÓLAM
avatarrolunk

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

INSTAGRAM

https://www.instagram.com/vicuska84/

KÖVESS ENGEM!
KERESÉS
LEGUTÓBBI CIKKEK
IMÁDJÁTOK