Boldog szülinapot Mickey egér! – 92 éves lett a fess öregúr

Boldog szülinapot Mickey egér! – 92 éves lett a fess öregúr

Nagy nap a mai, és ez bizony megér egy #napikatt-ot! Születésnapot ünneplünk ma, egy sokat megélt öregúrét: Mickey-ét. 92 éves lett mindenki egere, akinek hangmagasságától máig nyakbehúzva menekülünk, és mégis imádjuk.

Mert Ő a mi gyerekkorunk – és tulajdonképp Walt Disney-é is.

via GIPHY

És bár Mickey megvénült, egyetlen ősz hajszála sincsen. Persze változott az idők során: teltebb lett itt-ott, és jó ideje ugyanazokat a göncöket hordja. Amúgy totál rendben van, még Télapót is lekörözte – ezt írta a Time Magazin 12 éve.

De honnan indult kerekfülű barátunk?

Nem is gondolnád, de az egész történet egy nyúllal kezdődött (vagyis mondhatnánk: a nyúlon túl). 1927-ben a Disney Brothers Studio a Universal Pictures gépezetének még csak egy kis fogaskereke volt, ekkor hozta létre Walt Disney Lucky Rabbit-et – második anyakönyvezett nevén Oswaldot –, a kerekképű, lapátfülű nyulat.

via GIPHY

Oswald természetesen tarolt. A Universal megrendelt egy sorozatot, Disney elégedett volt, és 1928-ban magabiztosan ment újratárgyalni a nyúl jövőjét. Azonban a cég bejelentette, hogy szerződtette Walt összes alkalmazottját, Oswald jogait pedig megtartotta magának.

via GIPHY

Walt Disney visszautasította a felajánlott fizetséget és úgy döntött, majd ő megmutatja, hogy vele nem lehet csak úgy kibabrálni: ő, és Ub Iwerks (aki talán az egyetlen hozzá lojális munkatársa volt) összedugták a fejüket, és Oswald gyászolása helyett belefogtak egy új karakter megalkotásába.

Összenyomták a lapátfüleket, kicsit pufókabbra vették a fizimiskát, és TÁDÁMM: már kész is volt az új rágcsáló.

A névvel nyilván nem boldogultak. Elnevezték Mortimernek. Érted: Mortimernek. Hála az égnek, a pletykák szerint a név az asszonynak sem tetszett, így megszületett Mickey. Az első két debütáló rész nem hozta a várt sikert, aztán jött a Steamboat Willie, az első animált, zenés-hangos verzió – és ez felrobbantotta a képernyőket. Ez egészen pontosan 1928. november 28-án történt New York-ban.

via GIPHY

Walt Disney időben kapcsolt, és meglovagolva a siker hullámát egy egész iparágat kezdett Mickey-re építeni.

Mickey-figurás termékek áradatát lehetett megvenni, és persze alakult rajongói klub a gyerekeknek. Majd 1935-ben Fred Moore, a fiatal ám ígéretes animátor alakítgatta tovább egerünket. Mickey körte-testalkatot, pupillákat, nyomottabb orrot kapott és az ikonikus fehér kesztyűbe is belebújtatták. Na és persze mérföldkőként már színes volt. 1937-ben minden gyerek a Mickey-sorozaton lógott.

Forrás: www.wikimedia.org

Ő volt a ’30-as évek Vasembere: futball hős, vadász, szabó és karmester. És igazság szerint ennél még sokkal több.

Az 1950-es évekre ennek az idegesítően vinnyogó hangú egérnek már vidámparkja, saját klubja és rovata volt az újságban. Konkrétan Ő indította el karrierje felfelé ívelő útján a tinédzser Justin Timberlake-et. A 3 napos csoda nála évtizedekre nyúlt, aztán Disney előrukkolt a Bambival, majd a Csipkerózsikával, és aki a Disney üstökösét magasra vitte, lassan háttérbe vonult.

Habár Mickey-t nyugdíjazták, egy azonban biztos. A 3 és 11 év közötti gyerekek 98 %-a világszerte ismeri őt (ebben az én fiam is benne van), és a Disney eladott termékeinek még mindig bő 40 %-án szerepel.

Forrás: www.pngimg.com

Olyan hírességek hordják a képét magukon, mint Sarah Jessica Parker, és időnként feltűnik (most már 3 D-ben is), hogy ne felejtsük őt el.

DE HOGYAN IS TUDNÁNK ŐT ELFELEJTENI, IGAZ?! BOLDOG SZÜLINAPOT MORTIMER!

Akarom mondani: Mickey. Boldog 92. szülinapot, Mickey Mouse!

Forrás: Time Magazin

Hasonló bejegyzések

RÓLAM
avatarrolunk

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

INSTAGRAM
KÖVESS ENGEM!
KERESÉS
LEGUTÓBBI CIKKEK
IMÁDJÁTOK