Tata – egy hely a szívünkben

Tata – egy hely a szívünkben

Mindenkinek van egy hely a szívében, mely különleges dolgoknak/érzéseknek/személyeknek van fenntartva. Egy szépen berendezett, plüssel kibélelt ékszerdobozka ez, melybe vigyázva tesszük az emlékeinket és mikor arra vágyunk, kivesszük őket. Ilyenkor forgatjuk, szeretgetjük őket és rájövünk, hogy még évek múltán is képesek ugyanúgy mosolyra fakasztani minket, mint nagyon régen.

Fotó: Wallpaperflare.com

Nos, nekem bőven van a kis plüss-fakkjaimban tartalom, de ezek közül is talán a legnagyobb helyet foglalja el TATA.

Tata…a víz városa, ha teljesen szimplán a rá aggatott jelzővel akarok élni.

Számomra azonban sokkal, SOKKAL többet jelent ez a kis város…Soha nem tudnám, de nem is akarnám elfelejteni és elszakadni sem akarok tőle. Az emlékeim és a vágyaim annyira erősen kötnek hozzá, hogy ha életem hátralevő részében Magyarországtól a világ egyik legtávolabbi pontján élnék, Tatára akkor is visszamennék – legalább egyszer.

Mit jelent nekem Tata? Ha most így belegondolok vicces, mert nem ott születtem. Valahogyan mégis a második otthonommá vált. Rengeteg időt töltöttem ott: a fél gyerekkoromat iskolai szünidők vagy egyéb ünnepek (pl. húsvéti locsolók elől menekülésképpen…), esetleg rövid-hosszú hétvégék alkalmából. Ahogyan a felnőttlét útjára léptem, egyre kevesebb lehetőség és idő kínálkozott arra, hogy Tatára menjek, mégis elképzelhetetlennek tartom, hogy a tó partján lévő, nagyapám által építtetett ikerház egyik fele ne legyen meg ÖRÖKRE. Meditációs központként, búvóhelyül….bárhogy. Elég szentimentálisnak mondható ez a kitörés de hát ez van, öregszem – ez ezzel jár, azt mondják.

Kép forrása: Wikipédia

Mostanában kezdem el értékelni az elraktározott emlékeket és történéseket egy másik szemszögből, ahogyan eddig nem tettem.

Mostanában semmi sem természetes; mindennek megvan a különleges szerepe az életemben. Teljesen mindegy, hogy egy apróságról vagy egy helyszínről van szó, máshogy nézek a dolgokra; Tatára is. Az utóbbi időben elfeledkeztem róla, de tegnap az egyik roham-szerű eső után kisütött a nap és csicseregni kezdtek a madarak. Valószínűleg ennek hatására villant be a kép, ahogyan kint ülök a hintában egy jéghideg sörrel a kezemben és csukott szemmel hallgatom a madarakat.

Judit Vigh Photo

Nem tudom, van-e számomra megnyugtatóbb, kielégítőbb hely Tatánál. A teljes pihenést garantálja. Az ember kénytelen saját magával foglalkozni, úgyhogy “Tatán csak eszünk, alszunk, eszünk, alszunk…”

Judit Vigh Photo

Azért a lista az idők során bővült – iszunk is. Viccen kívül: Tatán egy pihenőnap azzal telik, hogy ebédet főzünk (történjen ez a nap bármely szakában, mert ugye egyfolytában eszünk), alszunk, olvasunk egy jó könyvet, rejtvényt fejtünk, napozunk, sétálunk… Régen gyerekként az volt a mániánk, hogy “tóköröket” bicikliztünk és mértük az időt – volt, hogy napi 7 kört tekertünk le.

Egyszóval, Tata különleges. A legcsendesebb és legáthatóbb hely a világon azt leszámítva, hogy a madarak néha ordítva csicseregnek.

Talán a fekete rigó hangja hiányzik a legjobban. Meg az, hogy Tatán eltűnik az idő (pontosabban, mintha ez a hely kiesne a tér-idő kontinuumból). Ha ott van az ember olyan érzése van, hogy minden nap kétszer olyan hosszú, és többszörösen élvezheti (az ezerszeresen megélt pillanatok tökéletes színhelye) – amikor pedig közeleg a hazatérés napja, már a következő alkalmat tervezgeti amikor visszatérhet. Csak ezáltal tud ugyanis elszakadni egy időre a szanatóriumos érzéstől.

Az elmúlt évek során egyre kevesebb időt töltöttem ott és ez egyre nagyobb űrt képez a szívemben. Nagyon szeretnék LASSAN végigsétálni a villasoron és rábökni az egyikre, hogy “ha nagy leszek, itt fogok élni“, aztán szeretnék hazamenni és főzni valamit, elterülni a hintában és enni, inni és olvasni és élvezni, hogy Tatán a házban nem hogy internet nincs, de térerő sem mindenhol…

Kép forrása: Wikipédia

Aztán másnap el szeretnék menni futni egyet a Csekére és megnézni a kedvenc olimpiai központomat a kerítésen át kukucskálva, majd a naplementénél megcsinálni a legnyálasabb képet a várról.

És akkor végre elégedett leszek és a szívem ismét túlcsordulhat, ki a plüssök közül, ki a pitvarból és a szemem sarkából, ki a nagyvilágba, a széltől lengő fűzfa ágak közé a partmenti sziklákra, a víz illatú levegőbe…

Judit Vigh Photo

Van egy hely a szívemben… ott csücsül Tatán, a köveken ülve a fodrozódó vizet nézi…

Hasonló bejegyzések

RÓLAM
avatarrolunk

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

INSTAGRAM

https://www.instagram.com/vicuska84/

KÖVESS ENGEM!
KERESÉS
LEGUTÓBBI CIKKEK
IMÁDJÁTOK