#napikatt #szubjektEve

A mandulafa virágzása elhozza a tavaszt

Minden kora tavaszi reggelen ott álltunk a nővéremmel a fürdőszoba ablakánál.

Anyánk hosszú, derékig érő barna és szőke tincseinket fonta lassan, mi pedig pipiskedve-nyújtózkodva lestük a mandulafát, ahogy a zöldellő bimbókból kibújtak az első „pattogatott kukoricák” a vékony ágakon.

Photo by Maël Renault on Unsplash

Nekem sosem hiányzott a híres japán cseresznyefa virágzás látványa. Biztosan gyönyörű az is… De nekem a kertünkben álló mandulafa minden egyes virágázásának látványa felér egy „japánnyi” cseresznyefáéval.

A teljesen egyszerű, közönséges mandulafáról beszélek. Arról a fajtáról, ami akkor kezd kirügyezni és hirtelen virágba borulni, amikor még tombolnak a márciusi fagyok. Amikor a cinkék még félve kiabálják a világba, hogy nyitnikék… amikor még a hóvirágok is csak szendén, álmosan bólogatnak a barkafa alatt.

Nekem így kezdődik a tavasz. Minden évben. Ha ez a látvány kimarad, akkor bennem üresség, hiányérzet támad és semmi más nem tudja azt betölteni. Akkor is látnom kell a kerti mandulafát, ha máshol vagyok épp – még ha csak fényképről is. Mindegy, csak lássam Őt.

És akkor de csakis akkor beköltözik a tavasz az én lelkembe is.

Beköltözik az összes világos-virágos pasztell színével, szellőtől ringó integetésével, az ágain szökdelő mókussal és az örökké szerelmes, özvegyen maradt gerlével, mely minden nap leszáll egy ágára és ott üldögél egy ideig.

A mandulafa virágzása számomra szebb, több mint a világ összes cseresznyefája, amikor virágzik.

You Might Also Like

nincs hozzászólás

    Leave a Reply