Mostanában kaptam rá a klasszikus zene élvezetére. Ennek több oka is van: az egyik az, hogy azt hiszem végre megérett rá a lelkem és elértem azt az életkort, amikor tágabb körben tudok értékelni dolgokat. A másik, hogy pár hete erősen kezd megfogyatkozni az alvással és pihenéssel töltött óráim száma. Ezt azzal próbálom orvosolni – magamnál és a másfél éves kisördög esetében is -, hogy andalító, álmosító és relaxáló dallamokat teszek be. Nem mondom, hogy átütő sikert értem el ezzel, de legalább nem borzolom tovább az amúgy is megviselt idegpályáimat, a gyerek meg mintha (hangsúlyozom, MINTHA!) egy picit kezelhetőbb lenne. Például múltkor egészen nyugodtan eltöltött 40 percet az etetőszékében Debussy-re, és még az ebédjét is elfogyasztotta.
Mindenesetre most kezdem magamat elég nyitottnak érezni, hogy tudatosan keresgéljek a klasszikus zene birodalmában, és fantasztikus felismerésekre teszek közben szert. 🙂 Például, hogy az ismereteim nem is annyira hiányosak, legfeljebb nem tudtam hová kötni az emlékeket. Tudjátok van az agyunknak az a passzív, hátsó és legkevésbé sem tudatos rekesze, mely valójában nagyon fontos információkat raktároz. Csak nem mindig van ezekre a tudás-morzsákra szükségünk. De nem árt tornáztatni az elmét néha, szóval én nagyon élvezem, hogy új ajtókat nyitogatok ki.
Ezen ajtónyitogatás révén jöttem rá csomó – számomra – meglepő és újdonsült tényre: a filmrendezők és zeneszerzők olyan módon fogtak össze az emberiség végletes és végleges elbutulása elleni harcban, hogy szinte minden híresebb filmbe belerejtettek egy-egy klasszikus elemet. Szerintem nagyon jól tették! Jöjjön 5+1 kedvelt klasszikus, melyeknek ismeretét leginkább filmeknek köszönhetjük.
1. FLASHDANCE – GIAZOTTO Adagio in G minor
Konkrétan még meg sem születtem, amikor édes jó anyám már ezért a filmért rajongott, nem véletlenül. Szerintem a romantikus filmek alapköve. Azért nagyon különleges – a számomra -, mert ekkor még nem erőltették az unalomig túl a karaktereket. Minden szereplő úgy volt jó, ahogy volt és mindeközben természetes is tudott maradni a filmben alkotott világban. Nem volt gagyi a szerelmi szál, nem volt visszataszító “Alex” táncos melóhelye és az, hogy közben hegesztett egy gyárban. Nem volt sablonos az sem, hogy összejött a főnökkel. Mint ahogy az sem, hogy a végén kétszer próbálkozott meg a felvételi bemutatóval, és – természetesen – másodszorra mindenkit elbűvölt. Bár tudnának most is ilyen őszintén megkönnyezhető filmet csinálni! Addig is, ezt nézem meg időről-időre. Nem mellesleg hallgatjuk benne Remo Giazotto – Adagio In G Minor-ját ami ugyan nem felemelően vidám, de aki ismeri a Flashdance-t az tudja, hogy az egész film kellemesen melankolikus hangulatban tartja az embert. Ennek ellenére a mű nagyon szép…
2. ACE VENTURA 2. – BOCCHERINI String Quintet in E major, G. 275: III. Minuetto
Megvan az elegáns parti a filmnek viszonylag az elején, amit egyébként közismerten “Monopoly-fazonos jelenet”-ként szoktak emlegetni, igaz? 🙂 Na, ennél az amúgy sírvaröhögős résznél megy a háttérben BOCCHERINI String Quintet in E major, G. 275: III. Minuetto-ja, miközben Ace leüti a kis kopasz szemüvegest, és a nyakába csapja mint prémet – ahogyan azt a “Monopoly-fazon” kísérő hölgye is teszi saját szőrméjével. Ace Ventura elég sarkosan fejezi ki magát, de én mind a két részben ezt imádom a legjobban. 🙂 Zseniális vígjáték, köszönhető a gumiarcú Jim Carrey-nek. 🙂
3. SEGÍTSÉG, APA LETTEM! – VERDI Rigoletto: La donna e mobile
Az egyik kedvenc karácsonyi-téli filmem ez a Nicolas Cage és Téa Leoni főszereplésével készült romantikus vígjáték. Szintén nem mai darab bár legalább nem a születésem előtt készült, úgyhogy ekkor élt bennem a remény (2000-ben), hogy tudnak még eredeti családi mozit csinálni. Ez is az örök darabok közé tartozik, melyek tartják bennem a lelket. Egyébként az opera sosem volt a világom de ha megnézed a filmet rájössz, hogy ez a klasszikus pontosan ennek a filmnek a jelenetébe illik. 🙂 Nem mellesleg igazi jókedv-csináló!
4. ÁL/ARC – HANDEL Messiah, HWV 56: Hallelujah! (Chorus)
Az Ál/Arc szerintem minden idők egyik legjobb akciófilmje. Kellően meghökkentő és nyers, de Travolta és Nicolas Cage olyan jól szerepelnek, hogy ha a forgatókönyv unalmas lenne, akkor is sikerrel elvinnék az egész filmet a hátukon. Szerencsére a sztori is elég egyedi volt – főleg 1997-ben. A Hallelujah pedig egy olyan klasszikus, amit egész biztosan MINDENKI ismer. Ebbe a filmes “környezetbe” pedig nagyon illik.
5. ÍZLÉSEK ÉS POFONOK – Nessun Dorma, Luciano Pavarotti előadásában
Rendben, az opera nem tartozik szigorúan véve a klasszikus zene kategóriájába, habár a megfogalmazás szerint a klasszikus zene “esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene.” – a Wikipédia szerint. Azt hiszem, senki sem fog velem vitatkozni, ha Luciano Pavarotti operaénekes munkásságát magas kvalitással bírónak nevezem. Az Ízlések és pofonok amúgy is egy kedvenc filmem; erről lesz is még szó egy másik posztban. Pavarotti több remeke is elhangzik ebben a gasztro-filmben, nekem mégis ez a kedvencem. És igen, főzni is nagyon jó lehet rá. Egyszer ki is próbálom. 🙂 Ha Aaron Eckhart-ot megihlette, engem is meg fog. Tessék hallgatni és élvezni, ahogy a zene és Pavarotti szerelmeskedik a fülünkkel. 🙂
+1 CORELLI KAPITÁNY MANDOLINJA – VERDI Rigoletto: La donna e mobile
Maga a film is erősen ajánlott azoknak, akik egy IGENIS hangulatos háborús filmet szeretnének látni. Van benne szerelem és romantika meg szívfacsarodás is, és az egész egy nagyon korrekt egésszé áll össze. Fogalmam sincs, miért kapott – szerintem méltatlanul – 5,9-es pontszámot a 10-ből IMDb-n. Véleményem szerint sokkal többet érdemel. Nicolas Cage-rajongóknak mindenképp kötelező amúgy is. 🙂 A La donna e mobile-t egyébként szintén Pavarotti énekelte a legszebben.
