2014 február 24.

Édes Anna és a valóság

Tegnap megtaláltam a Youtube-on feltöltve az Édes Anna című filmet. Anno még iskolásként Kosztolányi Dezső műve a legkedvesebb kötelező olvasmányaim közé számított  és nagyon megörültem, hogy meg tudtam nézni a regény alapján készült filmváltozatot. Annál is inkább, mert tegnap kénytelen voltam visszacsöppenni a saját valóságomba és ezt elég nehéz volt feldolgoznom. Könnyebb volt úgy, hogy levezettem egy hangulatban passzoló drámával (Vica, a drama queen már csak ilyen…).

Az Édes Annát Fábri Zoltán filmesítette meg 1958-ban és olyan nagyszerű színészek játszanak benne, mint Törőcsik Mari (Édes Anna), Mezey Mária (Vizyné), Fülöp Zsigmond (Jancsi úrfi) és Gobbi Hilda (mint Etel). Be kell valljam, eddig nem annyira voltam otthon a régi magyar filmek terén. Ezt a hiányosságot pótolni fogom – még mikor otthon laktam is éreztem, hogy jó az nekem ha elő van fizetve a Filmmúzeum. 😉 Azonban egy biztos: ezekre a filmekre meg kell érni! Teljesen más hatása volt most, mint amit gimnazista koromban tapasztaltam a könyv elolvasása után. Mondjuk nem is tudom, min csodálkozom. Szerintem a legtöbb iskolás gyerekkel ott buknak el a tanárok, hogy hiába van előírt tananyag, egy tizenéves gyereknek megtanítani mi is az a kommunizmus, “elvtárs”, vagy statárium – 10-ből legkevesebb 8 gyereknél biztosan nem érnek el maradandó élményt (és az én generációmmal még szerencsések is voltak…!). Egy gyereket ez – nagyon nagy valószínűségben – nem érdekel. Megértetni velünk valamit amiben nem éltünk, elég nehéz feladat…

Na persze most nem az iskolarendszert akarom bírálni; inkább arra rávilágítani, hogy én a tegnapi film megnézése után teljesen máshogy láttam az Édes Annát. Lehet, hogy én vagyok egy butuska gyermek. 🙂 Mindenesetre, nagyon tetszett – főleg a gyönyörű Törőcsik Mari játéka – és elhatároztam, hogy ismét el fogom olvasni a regényt is. Ha a történelmi színteret nem is nézem, még akkor is annyi személyiségbeli és valóságos párhuzamot tudok vonni, hogy hihetetlen.

Természetesen Annánál mindenképpen jobb helyzetben vagyok. Az én esetemben amit csinálok (a vendéglátás – NAK egy elkorcsosult formája), az nem kényszer és vannak lehetőségeim. Mégis tökéletesen meg tudom érteni, amit a cselekmény előrehaladtával a lány átél és érez. Komikusan hangzik? Attól függ… Miközben néztem, ahogyan Anna magán kívül van az ötpercenkénti “Annázástól” (mosd ki, szedd le, tedd ide-tedd oda, menj el az idegnyugtatómért, stb.), húsbavágóan fájt nekem is a saját valóságom. Az utóbbi majdnem másfél évben  kétpercenként hallottam a nevemet, nyolcféle dolgot kellett volna egy időben elvégeznem egyszerre (és akkor még keveset mondtam) és mentálisan annyira leépített a környezetem, hogy így belegondolva nem is tudom én hogyan nem őrültem meg és vetettem véget az egésznek valami hasonló módszerrel, mint Anna a műben. Valószínű én MÉG nem bolondultam meg. De nagyon nehéz volt az általam kiszabott úton haladni azt skandálva a fejemben, hogy “neked ez való”, “viseld el”, “erre vagy képes”. El voltam tévedve, de két hónappal ezelőtt kijöttem a napfényre és most, hogy – voltam olyan kedves ilyen marhaságot megígérni nekik és magamnak – vissza “kell” mennem befejezni amit elkezdtem, besokkoltam. Persze, hogy nem kötelező. De önmagamat nem tudom egy csapásra megváltoztatni.

Beszélgettem barátnőmmel, J-vel és ő mindig nagyon hasznos tanácsokat ad, vagy segít nekem a saját megoldásomat megtalálni – de legalábbis átlátni. Tegnap azt mondta: mindig a nehezebb választás a jó megoldás. Párszor elkövetjük azt a hibát, hogy félünk azt meglépni, viszont amikor már testi tünetei vannak rossz döntéseinknek, az nem játék. Most két megoldás létezik: 1 – ígéretemnek eleget téve, de szenvedve végigcsinálni még egy utolsó hónapot; 2 – ígéretemnek ellentmondva NEM-et mondani. Sejtjük, hogy a második a nehezebb, bár számomra ez lenne az előnyös megoldás. Nekem viszont ehhez egy kicsit előbb kell elrendeznem fejben a dolgokat, tehát például NEM SZABAD olyan dolgokat megígérnem amikről tudom, hogy rám nézve károsak.

Ünnepélyesen megfogadom tehát (magamnak), hogy ez volt a tudatosan elkövetett utolsó hibás döntésem. Innentől nem megpróbálom ezeket a helyzeteket elkerülni, hanem a saját lelki-és mentális, fizikai állapotomat figyelembe véve meg is szüntetem a káros lehetőségeket (“Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” – MG mondogatta mindig…). Biztosan nehéz lesz de bíznom kell magamban, különben a végén mint Annára, rám fognak nyitni valahol miután kiirtottam magam körül mindenkit egy gyenge pillanatomban, én meg csak a vállamat fogom vonogatni…

Ami pedig most jön? Az kérem, a szokásos mindennapi darálás, és az eköré szőtt saját fantáziám – valamivel meg kell fűszerezzem a mindennapok szürkeségét amellett, hogy a saját értelmi képességem 99 %-át az agyam mögötti rekeszbe szorítom. A maradék 1 % a vegetatív funkciókat foglalja magában. Valójában csak kétfajta diskurzus váltogatását kell eszközölnöm, amik a:

  • Kér szójaszószt vagy gyömbért?
  • Eeeee’?
  • Kér szójaszószt, vagy gyömbért?
  • ?????
  • Kér ILYET, vagy ILYET?! (mutatva a magam és a vendég szeme előtt lévő konténerekre)

Illetve közvetlen ezután a:

  • Kér balzsamecetet vagy wasabit?
  • Eeeeee’?
  • Kér balzsamecetet vagy wasabit?
  • Nem értem.
  • A balzsamecet egy édes szósz, amit a rollok alá teszünk. A wasabi csípős, mint a torma. Külön tesszük.
  • Jó, de csípőset ne tegyen mindenre!
  • KÜLÖN tesszük. NEM teszek mind a 40 darabra egyenként.

Természetesen ezek angolul hangzanak el (leginkább mindennapos vendégekkel). Fapofával. Vigyázva arra, hogy a maradék időben már ne vágjam el még egyszer az ujjamat úgy, hogy kb. leessen a mutatóujjam felső ujjperce. De ezt már nagyon profin űzöm és csak kötött egy hónapig, tehát harminc napig. Ha ezalatt csak háromszor kell egy tál csirke felett arról vitáznom, melyik irányba vagdossam csíkokra, akkor túl fogom élni.

Éljen Édes Anna!!!

 

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

5 thoughts on “Édes Anna és a valóság”

  1. Előre szólok, hogy ha nem tartod be ezt az ígéretedet, legközelebb rétfúvós zenekarral fogok flashmobot szervezni a be nem tartott igéretedre való emlékeztetés céljából…

  2. Ezt nem sok ember érzi át jobban, mint én. J-nek igaza van teljesen, és örülök, hogy ezt érted! Csak lazán! 😉

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük