Elég sok filmmel le vagyok maradva, mióta rákényszerítettem magamat a ‘barlangban’ való munkavégzésre, ezért a maradék órákban próbálok felzárkózni. Nem mondanám, hogy túlzottan sikeresen, de talán 1-1 filmet meg is tudok nézni…a többi már otthonra marad, bár meg kell mondjam: igen újszerű, egyben fenomenális érzés lesz a nagy képernyős tv-men nézni a filmeket mozi minőségben és jó hangzással.
No de vissza a tárgyra. A legutóbbi alkotás, amit tegnap éjjel néztem (megünnepelve, hogy otthon tölthetek pár órácskát a héten), az After Earth volt. A palettába azért került be annak ellenére, hogy elolvastam a hozzá fűződő kritikákat és megjegyzéseket valamint az IMDb jelölést (5 csillag), mert egyrészt manapság már csak a saját szememnek és fülemnek hiszek, másrészt pedig Will Smith bácsi írta a sztorit és benne megbízom. Ha a film maga egy kalap lókaki, akkor is lesz benne valami, ami miatt megéri megnézni. A megérzés ismét nem volt hiábavaló…
Először azt hittem egyébként, hogy a filmet Will Smith rendezte aztán a kezdő képsorok alatt láttam, hogy M. Night Shyamalan munkájának “gyümölcse”. Hirtelen nem mondott semmit a név – nézzük el nekem, fáradt voltam – , aztán megvilágosodtam, hogy “Ja, ő csinálta Az utolsó léghajlítót…”. Egy kissé itt meg is rogytam. Ugyan a filmet nem láttam, de a címétől valamiért mindig a hisztérikus röhögés kerülget és még nem vitt rá a lélek, hogy a hiányt pótoljam. 🙂 Most viszont utánanéztem kicsit tüzetesebben és olyan filmek fűződnek a nevéhez mint a Hatodik érzék, A Sebezhetetlen, A Falu, stb. Ugyan az első kettőben Bruce Willis a főszereplő és ez már önmagában el is adta a filmeket, de nem a valaha látott legjobbak. Azért mégiscsak hollywoodi módi. 🙂
Az After Earth-től nem vártam túl sokat. Sci-fit mostanában nem láttam és kíváncsi voltam, milyen többletet adhat amit más témában nem találok. Nyilván ehhez jó sci-fit kell eltalálni, ebben pedig nem vagyok professzionális (sokkal inkább akció-vígjátékban). Will Smith megírta a történetet, ami igen “bonyolult”: a Földet el kell hagynunk miután elpusztítottuk, a következő otthont adó bolygót pedig szintúgy, az ott öldöklő űrlények miatt.
Az immár biztonságos és élhető bolygóról egy tréningre tartva az űrhajó ‘nem várt’ aszteroida-viharba keveredik és a Földre kénytelen kényszerleszállni, több darabba szakadva. Apunak eltörik a lába, így gyermeke fogja a segélykérő berendezést beszerezni a csekély 100 km távolságban lévő farok-részből. Hála az égnek a gyerek nem csupán szomorú kiskutya nézéssel, hanem bizonyítási vággyal is dicsekedhet; a cseresznye a habra pedig, hogy megküzdhet az űrhajón szállított – de természetesen 3. túlélő, egyben vérengző – URSA-val. Gy.k.: URSA lenni veszedelmes űrlény. 🙂
Az előbb leírtak alapján képzelhetjük, hogy nem egy nagy durranás a film, pláne mert Will Smith igen nagy teret adott éppen serdülő gyermekének a szereplésre. Tulajdonképpen a filmben Will csupán a félelem-érzettel nem rendelkező kemény apát alakítja, aki rendszerint utasítja a gyereket olyanmód, mely nem engedi szemünkből kibuggyanni a családszeretet iránti könnyeket. Ez azért csalt némi mosolyt az arcomra, miközben néztem ahogyan a gyerek kéri az engedélyt az asztaltól való távozásra, mire azt kapja ordítva válaszul: ELUTASÍTVA! :D.
Most már tűkön ülünk, hogy mi a fene volt a film értelme, ugye? 🙂 Na jó, elmondom. Volt benne egy amúgy sablonos rész, mely során az apa elmagyarázta gyermekének a Félelem jelentését, létezését és legyőzését. Ez volt a csúcspont, egyben a momentum ami miatt volt értelme leülni elé. Mivel angolul néztem, így az eredeti nyelven vágom be az idézetet, de szerintem elég egyértelmű lesz:
“Cypher Raige: Fear is not real. The only place that fear can exist is in our thoughts of the future. It is a product of our imagination, causing us to fear things that do not at present and may not ever exist. That is near insanity Kitai. Do not misunderstand me, danger is very real, but fear is a choice. We are all telling ourselves a story and that day mine changed. “
Tehát. A Félelem nem igazi, nem létezik. Az egyetlen hely, ahol létezhet az agyunk és gondolataink a jövővel kapcsolatban. A Félelem az elménk szüleménye arra ítélve minket, hogy a jelenben és talán a jövőben sem létező dolgoktől rettegjünk. Az érzés igen közel van az őrülethez. A félreértések elkerülése végett, a VESZÉLY igenis létezik – a Félelem viszont választás kérdése. Bemesélünk magunknak egy történetet, ami egy nap egyszer csak megváltozhat.
Ez persze nem szó szerinti fordítás. Nem tudom, szükséges-e magyaráznom. Will Smith őfilozófussága beletalált, megint. Igaza van. Levetítettem a saját életemre: hányszor féltem, rettegtem, őrjöngtem sírva fogműtétek előtt (ó, nagyon megörvendeztettem édesanyámat… 😀 ), vizsgák előtt, utazások előtt, MÁLTÁRA KÖLTÖZÉS ELŐTT…. Holott, minden csak többletet adott az életemhez. Semmi értelme nem volt félnem, megalkotnom a fejemben egy szörnyeteget mindennapi, vagy éppen sorsfordító történésekhez.
Idővel minden megtörténik: ha akarjuk, ha nem. Ebben nem dönthetünk. Viszont abban sem, hogy minden elmúlik. A műtétek, a költözések, a visszaköltözések. Amennyiben engedjük a Félelmet eluralkodni magunkon, nem leszünk képesek tiszta fejjel döntést hozni vagy cselekedni. Pánikolni kezdünk és “szétesünk a csatamezőn”. Veszély és nehéz helyzetek mindig lesznek. Hajrá, nem baj. Ettől edződünk meg.
Ha képesek vagyunk “legyökerezni a pillanatban”, érzékelni az illatokat, ízeket, környezetet – ki fognak élesedni az érzékeink és képesek leszünk nagy levegőt véve meghozni a legnehezebb helyzetekben a legjobb döntéseket. Játszva. Viccesen hangzik, de ez nagyon igaz. Gyakorolni fogom, mert én hajlamos vagyok atomjaimra esni és kapkodni, amikor éles helyzetekben vagyok vagy közeledik valami, amiből én kalapálok egy gyilkos gépszörnyet (=Félelem). Meg kell tanulnom mély levegőt venni (“Take a knee!”), és egyben tartani az elmémet a testemmel. Ugyanezt az okosságot javaslom másoknak is, hogy tudjanak Félelem nélkül élni. Elhihetitek, a fele gondjaitok el is tűnnek majd: pont úgy válnak köddé, mint a buborék.
Ami ezen kívül még a cinizmus köntösében járva megmosolyogtatott, az a következő volt: “Kitai Raige: I’ve heard stories of Earth. A paradise. Until we destroyed it.” – Na igen. Egyre többször tapasztaljuk, hogy nagy nevek igyekszenek tanárnénis-tanárbácsis modorban megtanítani minket, hogy ideje figyelnünk környezetünk és élőhelyünk rombolására, ugyanis MI teremtjük a jót és a rosszat is. Lassan pedig több lesz a rossz mint a jó, és azt – már elnézést, de – KEGYETLENÜL meg fogjuk szívni. Stop, klisé. Azért ez is igaz.
Az is, ami egy párbeszédben elhangzik: “Cypher Raige: Everything on this planet has evolved to kill humans. Do you know where we are? – Kitai Raige: No, sir. – Cypher Raige: This is Earth.” / “Minden, ami ezen a bolygón létrejött, az emberek elpusztítására jött létre. Tudod, hol vagyunk? – Nem, Uram. – Ez a Föld.” MEKKORA FRICSKA?!
A záró képsor volt a legzseniálisabb. A filmben vezető szerepe van annak, hogy a fiú példaképe az apa, ezáltal mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan legyen mint ő. Nem csak tökéletes “ranger” akar lenni, de még elolvassa az apja által elolvasott Moby Dicket is (a Földről könyv-formában megmentett verziót). Az egyik éjszaka során felteszi a kérdést apjának: “Ezeket a bálnákat tényleg kipusztítottuk?!” – “Igen, a bennük lévő olajért. Teljes pusztulásra ítéltük fajukat.” Az utolsó képsor az, ahogyan a megmenekült túlélők az űrhajóval elrepülnek a naplementébe a víz felett, ahol a felszínre bukkan vagy 20-30 cet. 🙂 Ironikus. Talán ez is igaz lesz egyszer.
Egy darab ember sem lesz már a Föld nevű bolygón, amikor végre nyugodtan élhetik majd életüket a most veszélyeztetett állatfajok…
