Munkás éveim során elég sokszor volt alkalmam böngészni a hálón, álláslehetőség után kutakodva. Volt, hogy egy héten belül hatvan (!) helyre lőttem szét az önéletrajzomat, és ebből egy (hangsúlyozom, EGY!) írt vissza jelezve felém, hogy köszönik a CV-t, de az állást már betöltötték.
Akkor kezdtem elgondolkodni, hogy vagy bennem van a hiba, ami miatt ilyen szintű érdektelenséget váltottam ki másokból, vagy pedig a rendszerben volt/van túl sok buktató. Kezdve azzal, hogy először is nagyon kell tudni önéletrajzot írni.
A munkáltatónak már nem elegendőek az alapadatok (értsd: hány éves vagy, ebből az életkorod + hány év a munkatapasztalat, van-e gyerek, lesz-e gyerek, tudsz-e angolul, németül, oroszul, héberül, szuahéliül, stb.), hanem az önéletrajzból LE KELL JÖNNIE az egyéniségednek. A személyiségjegyeidnek.
Következésképpen már nem csak tudásra, tapasztalatra és szakmai képzettségre van szükség. Már az is kell, hogy látszódjék: Te csiszolatlan gyémánt vagy, mely félig überbrutális biorobot, félig pedig egyszeri és megismételhetetlen jellem. Nem túlzott elvárások ezek, igaz?
Egyébként valahol megértem a HR-eseket és a munkaadókat. Az van, hogy hazánkból javarészt külföld irányába távozott a szakmailag csúcskategóriásnak motiváltnak vehető réteg, a jobb megélhetés és stresszmentesebb életkörülmények reményében.
Ami maradt: részben tízmillió újságíró/menedzser/pr-os/marketinges/fotós/mérlegképes könyvelő/sorolhatnám a végtelenségig és tovább, illetve nyilván azon kitartó egyének, akik szakmailag illetve veleszületett tudásanyagot/elvégzett tanulmányokat tekintve alkalmasak a meghirdetett állások betöltésére. Véletlenül sem szeretnék senkit sem megbántani, ha mégis sikerült – elnézést, a sort ér kiegészíteni.
Az éremnek viszont – ki hitte volna – Magyarországon is két fele van (MÉG), ezért aztán most jön a nap egymilliós kérdése:
A MUNKÁLTATÓK MIT NYÚJTANAK NEKÜNK, ÁLLÁSKERESŐKNEK, ILLETVE MUNKAVÁLLALÓKNAK?
Tévedés ugyanis, hogy a rendszerben 90 %-ot kell nyújtania a dolgozónak, míg a maradék 10 %-ot a munkaadónak (amit a sokszor „mihez képest” versenyképes jövedelemmel le is fednek)!
Miközben én évekig azon voltam és nyűglődtem, hogy mások számára olyan CV-t dobjak össze, amit nem hajítanak a hátuk mögé a címsor elolvasása után, a másik fronton szinte SEMMI nem történt. Vagy csak nagyon kevéske… Tehát jelenleg ott állunk, hogy utolsó alkalommal (az aktuális piac felmérése végett) számos – mondjuk öt – helyre elküldtem EGY BIZONYOS önéletrajzot, és ezek közül öt (vagyis ötből öt) jelzett vissza, hogy szeretnének velem interjút. Pedig nem vettem igénybe a megírásához segítséget.
Ami tőlem telt, az tehát megtörtént. Kiteljesedtem az önéletrajzomban, ami a saját egyedi DNS-emtől illatozik és légypapírként vonzza a tekinteteket. Mert elegem lett a megfelelni vágyásból és abból, hogy elvárhatatlan elvárásokat teljesítsek. S lőn, világosság.
Persze van még egy magyarázat a fenti reakcióra: elfogytak a droidok.
És most következik a tipp, kedves Munkaadók. Ha rám hallgattok, akkor bizony sürgősen összeszeditek magatokat. Felvesztek egy-egy hozzáértőt (ha saját kapacitás nincsen rá), aki MEGFOGALMAZZA az elvárásokat. Hogy mit… azaz KIT kerestek Ti tulajdonképpen.
Normálisan; nem művi, nem szabályozott módon.
Bennünket (értsd: akik a melót majdan elvégzik) SEM érdekel a sallang. Nem érdekel, hogy atomfizikusnak kellene lennünk egy csemegepultos állás betöltésére. Sem az, hogy hány diploma kell, mert azt pedig úgysem tudjátok (vagy fogjátok) megfizetni.
Vegyetek példát a manapság egyre elterjedtebb személyes, érdekes, néhol humoros munkavállalói hozzáállásokról. Kezdjetek Ti is olyan álláshirdetéseket feladni (légyszi!), ami SZÁMUNKRA érdekes, megkapó. Hogy AKARJUNK ott dolgozni. Hozok egy példát arra, hogy mi az, amin MI nem görgetünk azonnal tovább. Hogy milyen álláshirdetés az, amire JELENTKEZNI AKARUNK anélkül, hogy tulajdonképp az lenne a szakmánk (persze ez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk a munkát elvégezni). Itt is van:
A teljes hirdetés ITT tekinthető meg.
Most mi kérünk szépen egy kis kreativitást, modern felfogást, újítást, hogy olyan ország lehessünk, mint amit azok a bizonyos híradókban arcunkba tolt diagramok lefestenek (értsd: hogy jelentős százalékkal csökkent, és ezekben a pillanatokban is folyamatosan csökken a munkanélküliség hazánkban).
Ja, és még valami. A versenyképes jövedelmet néha érdemes felülbírálni. Például évente.
Tudjuk, Nektek is van elszámolni, adózni valótok. De sajnos nekünk is, meg hát a princípiumokat is be (ki) kell teljesítenünk. Egy gyerektől nem leszünk családosok.
A minimálbér kétszerese (bizony!) NEM versenyképes jövedelem. Legalábbis nem 1/2/3 diplomáért, 12 év (fizetett) oktatásért, és 10 év munkatapasztalatért “extra stressztűrő képességgel”.
Köszönöm a figyelmet.