2016 február 17.

Google a barátod, Wiki a barátnőd

digitaltrendscom_FotorMég Máltán kezdtem neki a barátság témakör boncolgatásának és a napokban ismét sokszor fordulnak efelé a gondolataim. Valamilyen érthetetlen okból, beírtam a Google keresőbe a “barátság” szót – nagyon kíváncsi voltam, hogy mit dob ki a “gép”. Félelmetes az eredmény. Ezt a – véleményem szerint – ma már eléggé túlerőltetett és túlmagyarázott kifejezést olyan szintű jelentés-tartalommal ruházták fel, hogy semmi más nem figyel az arcomba a netről, csak az ezzel kapcsolatos dolgok. Még arra is mernék nagyobb összeget tenni, hogy a “barátság” szóra gyakrabban keresnek rá az emberek, mint a “szex”-re. Ami egy dolgot jelenthet: az emberek teljesen bele vannak betegedve a társkeresésbe, a társat bármilyen értelemben véve. Annyira sokan vagyunk már ezen a sártekén, hogy lassan nem maradnak meg az emberi kapcsolataink, csak a közénk és mások közé erőltetett klisék, amik előbb vagy utóbb szétfeszítik még a levegőt is. Mára már alig maradt tiszta emberi kötelék. Minden esetleges, elnagyolt és izzadtságszagú. Tisztelet a kivételnek és örülhet aki elmondhatja, hogy van legalább egy ember körülötte, akivel nincsenek a saját maga vagy a másik fél által egymásra erőltetett akarat vagy tulajdonság miatt konfliktusok. Mert lássuk be – és ezt már korábban is elemeztem a “Friendship-counter – Népszámlálás” című posztom alatt -, manapság mindenki el van foglalva azzal, hogy tetszelegjen a másiknak és ezzel elnyomja önmagát és természetes viselkedését. Itt is emelem kalapomat előttetek, akik ebbe a hibába nem estek bele (vagy legalább tanultatok a korábbi esetekből és már nem csináljátok ugyanazt) és hajlandóak vagytok a komfortzónátokból kilépni és a meghasonlás helyett akár búcsút inteni. Persze nem arra buzdítom itt a népet, hogy mindenki intsen pá-t a “haverok” nagy részének, de néha nem árt leülni és sorba venni, mire (kire) mennyi időt szántunk és szánunk. Rövid az élet a felesleges körökre, én azt mondom…

Visszatérve a Wikipédiára amit az első oldalak között láttam a találatok között, gondoltam kicsit átböngészem a “barátság” szócikket. Volt mit olvasgatnom! Fogalmam sincs, hogy speciálisan erre a fogalomra ki szerkesztette meg a “szabad enciklopédiai” leírást, de szerintem több órás vitaműsort lehetne rá építeni. Szó szerinti idézet következik: “A barátság összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együtt érző képesség, nyitottság, törődés.” Szép, igaz? Nem tudom ki hogy’ van vele, nekem már ezen az 5 mondaton belül is többgalleryhipcom_Fotor összeütközés és ellentét van. Kérdés: amennyiben a barátság támogató emberi viszony, ugyan miért határozzák meg társadalmi helyzetek? Csak egy szinten lévők, vagy csak különböző szinten lévők lehetnek egymás felé támogatóak? Illetve, ha a kölcsönös elfogadás jellemzi (ami szerintem is így van), akkor hogyan lehetséges, hogy a barátságot szabályszerűség jellemzi? Nem mindegy, ki barátkozik kivel? Az elfogadásnak feltételei vannak? Eszembe jut erről a Disney-féle Aladdin, amiben a Dzsinnek vagy 100 ujja ugrik elő, miszerint: “Bármit kívánhatsz, csak van egy-két kivétel…meg kitétel…”. Végső soron az alap pillér akadályozza meg a mély és tiszta barátságokat: AZ EMBER. Mi vagyunk önzők, bizalmatlanok, akaratosak, irigyek, különbözőek. Magunkat is alig-alig bírjuk elfogadni, akkor mégis hogyan fogadnánk el kölcsönösen egymást?! Naná, hogy ebben a jelenben mindenhol csak azt hallom, hogy az egyik a másikat ajnározza, aztán a következő pillanatban ősellenségként kezeli, mert nem bólogatott vele együtt amikor szerinte kellett volna. Elfogadás? Na persze…

quotesgramcom_FotorMost úgy tűnhet, hogy kiábrándultam az emberi kapcsolatokból és nincsen egyetlen barátom sem, aki rám nyitja az ajtót. Hála az égnek azért van egy-kettő, és ez nekem pont elég. Az új élethelyzetem; az, hogy anya lettem, ismét szűkített a körön és meg kell mondjam, egyáltalán nem bánom. Most már tudok viszonyítani és nem vagyok időmilliomos. Örülök, hogy van annyi barát körülöttem, amennyi kell és szükséges. “Sok ember közt vagy a  leginkább egyedül” mondta egyszer régen Ákos (amikor még tetszett a zenéje és a jelleme) – és ez tényleg így van. Jelenleg is vannak magányos pillanataim, sőt. Most vannak csak igazán. Viszont akik mellettem maradtak, rájuk tényleg számíthatok és ez jó érzés. Így az elveszett és – “átutazó barátokra” – elvesztegetett idő is megszépült, nincsenek kérdések a fejemben és nincs hiányérzetem sem velük kapcsolatban. Nem tudom ki mondta, hogy a velünk nem egy hullámhosszon vagy szinten lévő (és itt jellembéli szintről van szó, nem pedig anyagi vagy társadalmi szintekről!) emberek önmaguktól lemorzsolódnak. Az már az adott emberi személyiségtől függ, hogy ez a “leválás” rólunk csendes és békés, vagy konfliktus és düh adja meg a végszót.

Rengeteg idézetet tudnék bemásolni ide, de csak párat fogok:

“Irenäus Eibl-Eibesfeldt etológus szerint a barátkozásra való képesség alapja az anya és a gyermek közötti szeretetkapcsolatban rejlik, mely az evolúció során alakult ki. A szülői gondoskodás kialakulásának egyik folyománya hogy a felnőtt is tud szerető és gyengéd emberi kapcsolatokat teremteni. Ehhez kapcsolódóan kifejlődik az egyéni kötődés (individual bonding), amely a szerelem képességének alapeleme.” Sok mindent értettem meg a fenti mondat értelmezése után. Megkönnyebbülést érzek az ebből a szemszögből szemlélt, elhalt kapcsolatokra gondolva. Nyilván mindennek két oldala van és a kivétel is erősíti a szabályt: van olyan barátom, akinek az anya felé közel sem gördülékeny a “kötődési életútja” és mégis be tudjuk fejezni egymás mondatait. Többnyire viszont igaznak érzem az állítást.

Egy vitatott mondás szerint “A barátság önkéntes jellegű, a barát pedig nem helyettesíthető. Egy barát kiválasztása szabad és tudatos cselekvés eredménye.” No igen. Én is azt hittem, hogy önkéntes a barátság jellege és legfőbb tulajdonsága, de elég sokan cáfoltak erre rá. Na de ki határozza meg, hogy mi az önkéntes és mi a szabad, tudatos cselekvés, ugye? 🙂 (lehet, rákeresek gyorsan erre is…)

Aztán meg: “Sok más emberi kapcsolattól eltérően a baráti viszonyoknak nincs intézményes hátterük, a barátokat nem kötik össze formális kötelezettségek, sem szankciók, a barátságot nem szabályozza törvény. Viszonosság jellemzi: akit barátomnak választok, az is barátjának választ engem. Fontos tehát az curatedquotescom_Fotorönkéntes jelleg, a kölcsönösség, az egyenlőség, a bizalom, az intimitás és az együttműködés, de ugyanennyire lényeges szempont a közelség és a hozzáférhetőség is.” Nincs szankció? Jó tudni. Korábban és is azt hittem. Erre vonatkozóan ismét baráti szívvel adnám azt a jó tanácsot, hogy mindenki üljön le és gondolja át: hányan vannak az életében akikre akkor sem haragszik ha egy hétig (esetleg két hétig) nem hívják fel, és viszont. Mert változatlanul azon a véleményen vagyok, hogy nem a találkozások vagy telefonhívások száma határozza meg a mások iránt érzett szeretetünket. Olyan ez, mint a Valentin-nap. Nem szeretem, ha valamilyen érzelmet számszerűsítenek, tárgyiasítanak. Persze fontos a hozzáférhetőség vagy a közelség, de azért ne azon múljon már egy kapcsolat, hogy például egy héten hányszor hívjuk fel egymást. Van egy egészséges határvonal, ami ráadásul egyénenként eltérő lehet. De hívhat engem naponta ötvenszer is valaki, aki aztán később megsértődik egy mondaton vagy grimaszon és ennek hatására még a családomat is kikiáltja olyasminek, amit nem bír el a klaviatúra.

“C. S. Lewis-t idézve szögezi le Albert Fruzsina és Dávid Beáta, hogy a baráti közösségekből felépülő társadalom az uralkodó rendszer számára paradox módon nem feltétlen kívánatos, sőt akár veszélyforrássá is válhat: „…minden baráti kör az ellenállás egy lehetséges szigete. Azokat, akiknek igaz barátai vannak, nehezebb kordában tartani… Ezért van az, hogy a vezető erőszak vagy propaganda – az egységről való papolás – útján, vagy azzal, hogy lehetetlenné teszik a bensőséges együttlétet és a spontán szórakozást, egy olyan világot hoznak létre, ahol mindenki (baj)társa, de senki sem barátja a másiknak, bizonyos veszélyforrásokat egyszer s mindenkorra kiküszöböltek, és egyben elvették tőlünk a teljes szolgaság elleni legbiztosabb oltalmunkat.” Hozzáfűzik ehhez, hogy a volt kommunista országok polgárai az elmúlt ötven évben a bőrükön érezték, amikor a hatalom megfojtotta a civil társadalmat az egyesületek feloszlatásával, a közösségek szétverésével: a hatalomnak meg kellett akadályoznia, hogy lázadásra felbujtó kapcsolatok alakulhassanak és erős egyéniségek formálódjanak.” Valóban, nem kicsi a széthúzás az emberek között. Bölcs ember az én Anyám, megmondta ő már korábban: az országban az a vezetői érdek, hogy minden csoport, réteg és ember között széthúzás legyen. Lehet mondani erre, hogy most menjünk és csomagoljuk be szépen a szobát és magunkat alufóliával, mint Mel Gibson az Összeesküvés elméletben, de azért én igazat adok Éds’anyámnak. Is.

Végül: “Platón Lüszisz című dialógusában Szókratész ekképpen vélekedik: …„A barátság kritériuma még az egyenlőség és a hasonlóság, mégpedig az erényesség szempontjából. Fontos, hogy a barátok hasonlóan gondolkodjanak, ami nem szükségszerűen jelenti azt, hogy mindenben egyet kell értsenek. Ha a hasonlóság nem teljesen érvényesül, az arányosság biztosíthatja az egyensúlyt.” Ehhez tán nem is kell hozzáfűznöm semmit. Pont erről írok egy ideje. 🙂 Azért egy szó kifejezetten fontos ebben a mondatban: ERÉNYESSÉG. Nem ártana pár embernek erre a szócikkre is rákeresnie. 🙂

Beletenyereltem tehát megint ebbe a szép kis témába, napestig lehetne erről pötyögni és akkor sem meríteném ki minden “szögletét”. Arra viszont jó volt a “barátságra kattintás”, hogy megint sorra vegyem: mim (kim) van. Pozitívnak, de legalábbis hasznosnak ítélem az elmúlt évek során ívelő jellemfejlődésemet, mert már kevésbé keverem össze a barátokat és az “élethelyzeti partnereket”.

Mindent összevetve: Barátaim (szükségtelen Titeket név szerint említeni): kösz, hogy vagytok! Remélem, én is megérdemellek Titeket! Ha mégsem, akkor mea culpa (ígérem, gyakorlom a folyamatos önelemzést) és fel a fejjel, mert egy valami biztos (vagy nem :-)):

Google a barátod, Wiki(pédia) pedig a barátnőd!

 

 

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük