2014 március 25.

Köszönöm, Mary Poppins!

Kevés nap telik el anélkül az utóbbi időben, hogy ne tanuljak valami újat. Jelenleg teljesen hiányosnak érzem az alapműveltségemet (bár ez nem újdonság). Az imént lettem gazdagabb a ‘Saving Mr. Banks’ (‘Mr. Banks megmentése’) című film élményével és biztosan állíthatom: Emma Thompson megérdemelt Oscar díjas filmszínésznő. Ha tehetném, sokkal többet is osztanék neki azért a felismerésért, amihez ma hozzásegített. Ugyanis régen éreztem ilyen köteléket valós személy és önmagam között. Na nem akarom én önmagamat Emma Thompson-nal azonos szinten emlegetni. Az érdem a személyé (is), akit a filmben alakít: Helen Goff-é, azaz P. L. Travers-é – a Mary Poppins könyvek írónőjéé. És tudjátok mit? Teljesen idiótának érzem magam: eddig a napig azt sem tudtam, MIRŐL SZÓL a Mary Poppins. F látta a ’64-es filmet és már anélkül felismerte a történetet a kezdő sorokról, hogy tudta volna, mit kezdtem el nézni. Eközben én a lehető legbutább arckifejezéssel bámultam magam elé konstatálva, hogy fogalmam sincs az egészről… Kimaradt volna a gyermekkorom? Nos…igen, ez már egy más kérdés. Félreértés ne essék: semmi okom a panaszra, ugyanis magam és a testvérem nevében is elmondhatom, hogy nagyon szép gyermekkorunk volt. Minden szülői szeretetet, engedékenységet és támogatást megkaptunk, soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Az egyensúly kedvéért azonban el kellett szenvednünk egy igen szívszorító veszteséget.

A veszteség pedig szinte kivétel nélkül minden érző ember személyiség-fejlődésében okoz egy fájdalmas pontot. Egy sebet, amit aztán hajlamosak vagyunk újra és újra felkaparni. Inkább mint, hogy a feledésbe merüljön a veszteség tárgya. Jól van ez így. Viszont azzal jár, hogy az időnkénti újraéléssel, a fájdalommal cinikussá ugyanakkor erősebbé válunk. Ezért is tartom érdekesnek a gyermekkoromat. Sok minden kimaradt…a hiányt pedig más oldalról igyekeztük mindannyian bepótolni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Ezen az úton váltam olyanná, amilyenné. Véleményem szerint szarkasztikussá, ami máig segít túlélni a mindennapokat.

Nem szeretnék eltérni a témától, szóval vissza is térnék Mr. Banks megmentéséhez. Emma Thompson a – mások számára egyértelműen sokatmondó – Mary Poppins könyvek alkotójával azonosulva, az írónő harcát dolgozza fel önmagával és Walt Disney-vel, aki 20 évet küzdött a történet megfilmesítéséért: Helen Goff emlékeinek átengedéséért. Az írónő a szerződést végül azért írta alá, mert pénzügyi gondjait valahogyan meg kellett oldania. Cserébe idegen kezekbe kellett engednie igen nehéz gyermekkora törékeny emlékeit bízva abban, hogy azokban nem esik majd – még nagyobb – kár. Hogy végül az elkészült film által le tudta-e zárni fájdalmas múltját – nos, ennek csak az írónő maga lehetne a megmondhatója…

A 2013-as mozifilmben az eredeti Mary Poppins film készítésének háttérmunkálatait flashback-ek szakítják meg. Számomra mint laikusnak, csak a vége felé kezdett sejleni ami amúgy teljesen egyértelmű: az írónő élete nagy művéhez saját fájdalmaiból merített erőt. Walt Disney pedig megadta neki a lehetőséget arra, hogy a múltat még ha nem is tudta megváltoztatni, de fantáziavilágában szebbé varázsolta és ezzel segített P. L. Travers-nek elengedni édesapját (aki igen sikertelen bank manager lévén később alkohol problémákkal küzdött, majd influenzába halt bele 43 évesen). Mary Poppins ugyan egyengeti a gyerekek útját, de helytállóan tanítja őket az élet nehézségeire. Helen Goff számára azonban Mary Poppins nem a gyerekeket mentette meg; sokkal inkább édesapját és a hozzá fűződő emlékeit.

A filmben szereplő gyereknek – a  nehézségek ellenére – fantasztikus kapcsolata van apjával. Mindig játszanak és az apa arra buzdítja a kislányt, hogy bármi lehet belőle és merjen nagyokat álmodni, ő mindig vele lesz majd. Minden, a környezetben lévő élőlényt mesebeli szereplővé változtatnak, a képzelet világa otthonosabb hely a kislány számára – sajnos a valóság ennél sokkal kegyetlenebb volt. Mindenkinek így kellene a veszteségeket ellensúlyozni. Nem pótolni vagy elkendőzni, hanem ELLENSÚLYOZNI. Ezen a módon ugyanis, Helen Goff megálmodta magának Mary Poppinst a keleti széllel érkezve. Ő mindenre képes volt és segített önállóvá válnia: megmutatta, hogy a kislány apa nélkül is képes lesz felnőni és elfoglalni helyét a társadalomban. Megtisztelő lett volna a végtelenül cinikus humorú hölgyet ismerni. Ha tényleg olyan volt, mint ahogyan Emma Thompson eljátszotta, akkor fantasztikus egyéniség lehetett, akinek szinte minden második mondata azzal kezdődött: “I’m absolutely capable…” – “Teljes mértékben képes vagyok…” (vinni a nehéz táskát, gyalogolni, magamat eltartani…).

Egyszer elmentem egy jósnőhöz. Egészen addig nem kötött le amit az életemmel kapcsolatban elemzett, amíg azt nem mondta: “Hagyj fel a bizonyítási kényszereddel. Édesapád ugyan nincs veled de hidd el, büszke lenne rád. Nem kell állandóan háromszoros erővel dolgoznod, hogy bebizonyítsd neki, képes vagy valamire…”. De, kell. Ezt gondoltam és valamiért még ma is így cselekszem. Háromszoros erővel futok neki minden egyes momentumnak az életemben és majd’ húsz év elteltével is gyakran gondolok arra, akiért ezt teszem. Pedig nincsenek emlékeim róla; milyen az, ha van egy apa mellettünk – egyáltalán mit jelent az ‘apa’ szó. Szinte már a hangját is, a viselkedését is nehéz felidéznem. Iszonyatos űrt hagyott az életünkben a hiánya. Mindenki megérdemel egy Mary Poppinst aki besuhan az ablakon egy esernyővel a keleti szél hátán, hogy mindent rendbetegyen ami szétzilálódott az életünkben. Hogy aztán majd felnőve cinikusan, de erősen és boldogan mondhassuk el, hogy mertünk nagyokat álmodni és a bennünk élő gyermekből olyan felnőtt lett, aki képes teljes életet élni és ugyanezt a teljességet megadni majd a gyermekeinek is.

Nem láttam a filmet, mellyel Walt Disney megmentette Helen Goff édesapját,  Travers Robert Goff-ot – akit a lánya annyira szeretett, hogy a nevét is felvette, ezért is lett később P. L. Travers. Hiszek azonban ennek a drámának amit ma megnéztem és hosszú idő után, a film végén én is sírtam Emma Thompsonnal együtt. Megértettem, amit a film átadott és nagyon nagy hálával tartozom azért, hogy az én gyerekkorom nem volt olyan nehéz, mint az írónőé. A könyvek elolvasása nélkül történt meg a csoda velem, ami nem sok szomorú sorsú gyerekkel: a keleti szél az én életembe tényleg elhozta Mary Poppinst, aki segített (és máig segít) MINDENT összerendezni és olyanná válnom, aki tud két lábbal a földön állni. Nélküle a testvérem és én ki tudja, milyen módon éltük volna meg a gyermekkorunkban esett “foltot”. Fogalmam sincs, és nem is akarom tudni.

Az én Mary Poppinsom mutatta meg, hogy bárki lehetek és bármire képes vagyok. Ha lesz egyszer gyerekem/gyerekeim, szeretnék olyan lenni, mint ő – és az enyém/ek már el fogják olvasni a könyveket is…

Kívánom, hogy mindenkinek legyen egy mesebeli dadusa, aki segít a felnőtté válást megkönnyíteni. Mert tudom, milyen nehéz feladat ez és számomra megadatott a világ legjobb Mary Poppins-a:

…ÉDESANYÁM…

” Winds in the east / Mist coming in / Like something is brewing / About to begin / Can’t put me finger / On what lies in store / But I feel what’s to happen / All happened before.”

P.S.: a filmmel, illetve a háttérrel kapcsolatban itt talál információt az, akit érdekel a dolog: https://www.metropol.hu/kultura/cikk/1140063-emma-thompson-disney-es-mary-poppins-tortenete

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

2 thoughts on “Köszönöm, Mary Poppins!”

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük