Az imént voltam kint locsolni az erkélyen. Megnyugvással konstatáltam, hogy mióta – anyám segítségével – muskátlik kerültek a balkonládákba (kb. másfél hónapja), MÉG MINDIG ÉLETBEN VANNAK! Márpedig ez nálam nagy szó! Kemény munka és tetemes élettapasztalat során jutottam el idáig… és erről eszembe is jutott egy sztori.
Mindig is szerettem a növényeket. Van az a mondás, hogy „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”, ugye. Na de nem csak ezért vágyom rájuk. Hanem mert szépek, fotoszintetizálnak, meg lehet velük törődni, és én a szűz jellem asztrológiai mintapéldánya vagyok – pozitív és negatív értelemben egyaránt. 🙂
A növényszeretetemből kifolyólag nem egyszer rohamoztam meg üzleteket, barkácsáruházak kertészeti részlegeit azzal a szándékkal, hogy én bizony létrehozom a lakás természetes faunáját.
Előző „szinglibunkeremben” ez halmozottan fontos volt, mivel úgy éreztem, egyedül is vagyok, kopár az életem: kell a zöld.
Azonban hiába vettem újra és újra gyönyörűbbnél is csodálatosabb virágzó és/vagy nem virágzó növényeket, ültetgettem őket kint és bent nagy gonddal, valamiért nem jött össze a projekt. Két-három hét után köszönték szépen, az örök virágmezőkre költöztek. Szegények. Akármennyire is igyekeztem, nem sikerült őket életben tartanom. Leírások, tájékoztatók, külső segítség – minden megvolt. Vagy nem vagyok jó ember (a mondásból kiindulva), vagy a növények velem összeegyeztethetetlenek ebben a tér-idő kontinuumban.
Egyszer ellátogattam egy áruházba, úgy negyvenezerér’ bevásároltunk anyámmal mindent (növény, balkonláda, akciós virágföldből 2 tonna, hupizöld locsolókanna), és otthon szétkertészkedtük magunkat. Marha büszkék voltunk magunkra.
Komplett mappát csináltam a Facebookon, kvázi dicsőségfalként, hogy mennyire menő lett a lakás. Aha… kb. egy hétig.
Ennyi idő kellett ugyanis ahhoz, hogy az AKCIÓS virágföldből kibújjanak az első szárnyas kis gyilkosok. Amelyek tőzeglégy néven futnak az enciklopédiában (de ezt akkor én még nem tudtam), és a „fertőzött” virágföldben, pete formájában lakoztak. Várva, hogy megkapják a tápanyagot. Ezt a gurmé vacsorát tálaltuk mi fel nekik anyámmal, negyven ropiért. IMÁDTÁK!
Kikeltek hát, és tizedmásodpercenként hoztak létre nagyjából 2563 darab utódot, per tőzeglégy. És ezek – tudniillik – abból élnek, hogy a földben kavirnyálva felzabálják a nedves gyökereket – ez a mennyei manna számukra. Gyakorlatilag úgy néznek ki, mint egy muslica, csak feketék és a közelükben sajnos nincsen bor. Cserébe mindössze egy nap alatt félelmetes számban szaporodnak el.
Nem tudom, ki látta az X-akták sorozat azon részét, amikor egy erdőben pici bogarak (éjjel) belepik, nyákos cuccal begubózzák és felzabálják az arra járó szerencsétlen faiparosokat. Na, a tőzeglégy is hasonló. Elvileg nem ártalmasak emberre, de ekkora klánban… ki tudja. Próbálkozhatsz a föld kiszárításával, vegyszerrel, mindenfélével, de végeredményben az a legegyszerűbb, ha fogod a növényeket és úgy kihajítod őket az űrbe, mint Chuck Norris csúcsidőben.
Előbb szervezel a tőzeglegyek millió főt számláló csapatából gyorsreagálású hadtestet, mint hogy megszabadulj tőlük. Lévén én ezt nem tudtam, elég hosszú időn át bevetettem mindent.
A végén azért csak sikerült felőrölniük az idegrendszeremet: az egyik kezemben a porszívócsövet, a másikban a porszívót fogva rohangáltam, ordenáré módon üvöltözve („MEGHAAAAALSZ, TE IS MEGHAAAAALSZ!”) a 28 négyzetméteren, ameddig a maxra kieresztett kábel engedte.
Aztán persze feladtam. Félreraktam az önbecsülésemet (mint felnőtt nőét), és ismét anyámhoz fordultam, hogy mielőtt búcsúlevelet írnék, jöjjön és mentsen meg a tőzeglégy inváziótól. Rendes volt, mint mindig. Feljött, a már menthetetlen növény alanyokat likvidálta, párat pedig hazavitt a vidéki szanatóriumba, ahol mint mondta – a gondviselésre bízta őket a kertben.
Nem fogjátok elhinni…az ÖSSZES növény túlélte, és reinkarnálódott hamvaiból, sőt. Pompásan néztek ki, mondhatni 2 hónap múlva burjánzottak! Nem is hittem el.
Na mindegy, jelen helyzetben bár kissé félve (3-4 környi „mindent kibír” és „igénytelen mint az állat” növénycsoport kipusztítása után), de elkezdtem próbálkozni a muskátlikkal, és ÉLNEK. MÉG… 🙂
Tanulság:
- Akciós virágföldet Baumax-ban ne vegyél!
- Virágot/növényt pedig NEKEM ne vegyél, kár belém! 🙂
4 thoughts on “Én, az antikertész – növénygyilkosok ősanyja”
Baumax, de ez nem javít semmit a tényen. 😀
ObivanKenobit szeretjük.:-)
Ja. Valóban. Ki is javítom, nehogy rontsam az OBIvanKenobi dicsfényét.
Ez nem rajtad múlik, hidd el 🙂 Illetve rajtad, de nem lehet befolyásolni… Nálam a növények szeretnek, élnek-virulnak, akár száraz levegőjű panelban, akár párás régi lakásban lakom, ahol a penésszel kell küzdeni a nedvesség miatt. Kertész húgom csak csodálkozik, mert neki sok törődésbe kerül szépen tartani a növényeit, én meg néha két (khm…három?) hétig is elfelejtem locsolni őket… Jelentem, a szüzek táborát népesítem én is, tehát a csillagok sem befolyásolják! 🙂
Nnnna, akkor most már végképp nem értem. 🙂 Mindenesetre örülök a sikereidnek, lehet, hogy akkor Hozzád utaztatom majd a nálam megfáradt növényeket nyaralni. 🙂
Habár, mondom: eddig még jók vagyunk! 🙂 (a muskátlikkal)