Nagyapó nem hisz a halálban. Szerinte Cecília nagyanyó a földben, a szélben, a tőkékben, a dagadó szőlőszemekben él tovább. Mi mással lenne magyarázható, hogy ily’ szeszélyes a termés?
Szerinte Cecília még az időjárást is befolyásolni tudja. Mindig is övé volt az utolsó szó. Máig felemlegeti a sarkalatos vitaindító témákat: egy-egy vihar képében Cecília az utolsó szó jogán tépázza meg a sarjadó növényeket.
Ilyenkor nagyapó kisomfordál a teraszra, és lehajtott fejjel, csöndben beszél.
Megnyugtatja Cecíliát, belátja hibáit, és aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Mert mindig, mindennek így kell történnie: körforgásban.
Nagyapó váltig állítja, hogy neki nincs szüksége segítségre. Napszámosokat sem alkalmaz, hiszen csak a baj van velük.
Három nézi, míg kettő dolgozik, mihasznák ezek – mondja mindig.
Anyámmal ezen kapnak össze: hogy nagyapó halálra dolgozza magát. De Miska hajthatatlan. Szerinte nagyanyónak mindig gondja volt a házra és a szőlőre is. Most is folytatja a munkát: ő locsol, ad szellőt a rügynek, és mikor pöröl, akkor is csak a haszontalan termést veri el – ami már amúgy is beteg, vagy nem elég fejlett…
