Nem mondanám önmagamat ősanya típusnak: pár éve még olyan kijelentéseket tettem a nővéremnek, hogy ne bízza rám az unokahúgomat, mert még a végén eladom egy szép pár csizmáért. Egyrészt mert nem tartottam magamat alkalmasnak a gyermekfelügyeletre, másrészt pedig mert szeretem a (szép) csizmákat. 🙂 Ne tessenek puffogni és hápogni, meg szakaszosan venni a levegőt: nyilvánvalóan eltúlzott és ironikus vicc a fenti kijelentés, semmi pénzért nem adnám el semelyik családtagomat – se. 🙂 Csupán arra irányult a megjegyzés, hogy felelőtlennek éreztem magamat és túlzottan gyermek lelkűnek ahhoz, hogy egy másik kiskorút terelgessek.
Nos, ez most is így van részben – ami a gyermeki lelkemet illeti -, csak közben anyuka lettem. Valószínű a Sors adta a fiamat ajándékba, főként mert Bence egy hónappal előbb jött, mint amikorra ki volt írva. Így aztán nem egy nyugodt szűz lett, mint mi az apjával (nem hiszek végletekig az asztrológiában és horoszkópban sem, de azért…na), hanem az “ősellenségem”: férfi oroszlán. Meg kell tanulnom hát elboldogulni nem csak egy gyerekkel, de egy oroszlán jegyű fiúgyerekkel. Nem piti a feladat.
Az alábbiakban összeszedtem pár bizonyító erejű tényt – jeleket arra vonatkozóan, hogy tényleg anyává váltam. Még ha nem is ősanyává, de felelős anyává. 🙂
1. Az igazi játék – INTIM – határok nélkül: az Anyaság
Igen. Amikor minden személyes és intim határod megszűnik, amikor a komfortzónádon kívülre kerülsz – mit kívülre, tulajdonképpen a komfortzóna MEGSZŰNIK LÉTEZNI…na, AKKOR egész biztosan Anyává váltál. Mert nincs többé olyan dolog, amit egyedül csinálsz. És amit nap közben egyedül véghezviszel, azért más játékokban egy egész csapat küzd.
Nincs egyedül reggelizés, felejtsd el a “csak még öt perc” fogalmát. A kávét innentől kizárólag jeges kávé formájában fogyasztod, és az “ahová a király is gyalog jár” hangzatos mondás átalakul, imígyen: “ahová a királynő gyalog és lábán egy/több csimpaszkodó gyermekkel jár”. Sokszor legyintettem arra az “eltúlzott, XXI. századi kitalálmányra”, miszerint “a csecsemő és a kisded többször is szeparációs szorongással küzd”. Itt és most követem meg a személyeket, akik kétkedésemet kénytelenek voltak elviselni. A “kitalálmánynak” ugyanis minden szava igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy esetünkben nem csak a fiam küzd ezzel a szorongással. Már én is, csak én ellenkező megközelítésben. Én minden erőmmel szeparálódnék néha. 🙂
2. Az étkezési szokások és igények teljes átváltozása
Hajdanán, egyedülálló koromban (piha…rég volt, tán igaz sem volt!) el nem tudtam képzelni, hogy mások maradékát megegyem. Néha még az is nehezemre esett, hogy mások után igyak egy pohárból, vagy mások villájáról egyek le egy nekem felkínált falatot (sőt, az is elég nonszensz volt, hogy más falatot kínált nekem :)). Ez részben az immunrendszerem már akkor is gyenge védekezőképessége miatt volt így, ugyanis hajlamos voltam azonnal szájpenészt kapni, akár egyetlen idegen neurontól.
Aztán jött a BUMM. Megszületett Bence, és hirtelen fiókáját buzgón etető madárkává változtam. Bármennyire gusztustalanul is hangzik ez, kedves szinglik és még nem anyukák: Ti pont ugyanezt fogjátok ám csinálni. 🙂 Higgyetek nekem, mert én voltam ennek a legnagyobb ellenlábasa – tudniillik, a szájból szájba történő étkezésnek. 🙂
Amikor ott tart az ember lánya, hogy Shiva összes keze nem elegendő megfékezni egy hadonászó örökmozgó mutáns polip-karjainak kuszaságát, akkor egy dolog tuti: nincs idő szalvétáért rohangálni (nem, amit odakészítettél, nem lesz elég), úgyhogy gyorsan betömöd a szádba a falatot, ami a kis szája szélén lógicsál – mielőtt még leesik és takaríthatsz megint. A földről felszedett morzsákat is inkább elteszed a szádba gyorsan, mert nincs idő kirohanni a szemetesig – addig ugyanis újabb katasztrófa következhet be. És akkor nem beszéltem még a “saját kajádról”, ami többé már nem saját, és a gyerek kajájáról, amit mindig kiszedsz de ő sosem eszi meg, csak összeturkálja – és ezt is neked kell megenned. Mert a gyereknek úgyis ABBÓL kell, ami a te tányérodon van, és természetesen a TE villáddal. De legalább immunerősítünk. Kollektívan.
3. Tiszta udvar, rendes ház – egy csomag popsitörlő segítségével
Van az a pillanat, amikor egyszerűen megváltozik minden. A környezeted is. Az igényeid is. Meg a szokásaid is. A változás úgy általában következik be az életedben és az identitásodban, de kiterjeszthető egyes részeire is – például a takarításra. Egyrészt egy idő után kénytelen vagy lejjebb adni a “patika tisztaságról” alkotott véleményedet. Ha nagyon beteg és mániákus vagy – mint én -, akkor sem tudsz másodpercenként újra letörölni minden felületet, melyet a ragacsos kis (mutáns polip) karok-kezek elérnek és összetapicskolnak.
Ugyanilyen megterhelő és “mission impossible” kategória, hogy a széthajigált és a különböző helyekről máshová vitt (jó esetben nem elrejtett) tárgyakat azonnali hatállyal visszahelyezd a rendeltetésszerű helyükre. Ha mégis megpróbálkozol ezzel – mint én -, akkor egy pár alkalom után rájössz: amíg a széthajigált zoknikat szedegeted össze a konyhai szemeteskukából, addig a gyerek a fél fej fokhagymát, amit a konyhapultról vett le (igen, elérte), elrejti úgy, hogy SOHA TÖBBÉ nem találod meg. Nem, amikor már rohad, akkor sem. Mert nagyon vékony a határvonal aközött, hogy még csak picit szaglik és ez a szag elvezet a búvóhelyre, illetve a már szétrohadt állapot között, amikor is már mindenhol borzasztó dögszag van – foghagymás dögszag.
Tehát egy lehetőséged marad: minden nap végén, amikor a kis ezerlábú már az igazak álmát alussza (HA-HÁÁÁ!), módszeresen összepakolsz mindent, és szintentartó takarítást végzel. Egy csomag popsitörlővel. Mert az van kéznél.
Aki pedig most előjön azzal a fantasztikus okossággal, hogy “de hát miért nem raktad el magasabbra a cuccokat”, vagy “van ám gyerekzár is”, nos: őket szeretném egy igazán mókás cselendzsre meghívni, melynek az a neve: “Hogyan pakolj el egy egész háztartásnyi háztartási cuccot és egyéb haszontárgyakat 1 óra alatt, kb. a NASA műholdjainak magasságába.”
4. “Milyen volt szőkesége…” – Juhász Gyula után szabadon
Régen mindig azzal voltam elfoglalva, hogy kinézzek valahogy. Na nem olyan szépségkirálynős módon: soha nem volt vasárnaponként szépítkezős rituálé, az arcom viszonylag ritkán kapott pakolást és a kozmetikushoz sem a 3 órás relax-kezelésért jártam. De azért néha kikentem a csutkára reszelt körmeimet, és nem néztem ki úgy, mint egy telecsinált búvárruha.
Ellenben most! Annyi időm elmegy annak a számontartásával, hogy a gyereknek kétnaponta meg legyen mosva a hajacskája, hetente le legyenek vágva a kis raptor karmokat meghazudtoló körmei, legyen normális ruhája és minden második órában (igen, csak minden másodikban – repül az idő az elmeosztályon!) meg legyen mosva a keze, hogy magamra már nem marad idő.
A fodrászt pánikszerűen látogatom hajfestés céljából, amikor ő (mármint a fodrász) hív engem, hogy már másfél hónapja nem voltam és úgy nézhetek ki, mint egy nagyon ijedt Jeti. A kozmetikushoz még mindig nem szépítő dekoltázs masszázsra járok hanem azért, mert ha már ijedt Jeti vagyok, legalább ne legyek ijedt SZŐRÖS Jeti.
Az arcom pedig végképp az enyészet áldozata lett. Jó barátom a “pandátlanító”: a Garnier golyós szemkörnyékápoló-alapozó rollja (melyet már csak Angliából tudok behozatni, mert itthon nem árulják), mely egyszerre tünteti el a szem alatti sötét karikákat (se), ápol és eltakar. Viszont a fejem frontális része maximum akkor találkozik arcpakolással, amikor beleájulok egy tál főzelékbe.
5. Amikor a vezetékneved megváltozik: Narrátorrá
Ha Anyuka vagy, észrevehettél magadon számos furcsának ható új szokást. Ne ijedjünk ezektől meg, azt hiszem mindannyiunk felvesz párat szülés után. Mindig azt tartsuk észben, amit drága barátnőm mond: “A terhesség alatt az sem csoda, ha szarvunk nő.” – ha (csak) ez nem történik meg, már nyerő helyzetben vagyunk. 🙂 Minden más furcsaság járulékos jellemtulajdonsággá válik.
Így van ez a Narrátorral. Én például szülés után felvettem a Narrátor Éva nevet. Mindig, minden esetben darálom magamban a nap forgatókönyvét. Mit, mikor, hogyan fogok csinálni. Néha ezt hangosan is elmondom. Így lett az életem alámondásos dokumentumfilm.
“Most felrakom ezt a levest főzni, aztán kicseréljük a pelusodat. Aztán lemegyünk a játszótérre, és elmegyünk a térre kenyérért és kávéért, mert anya bizony megpusztul kávé nélkül, és holnapra már nincs.” A narrátor folyamatosan mondja a magáét, ezáltal segít, hogy a percenkénti 200 dolog közül csak 38-at felejtsünk el. Néha pedig a Narrátor belső üzemmódra kapcsol: amit a tinta nem bír el, azt kifelé igyekszünk nem közvetíteni. Az esetek egy részében. 🙂
6. Személyünk “királyi státusba” emelkedése
Nem, nem tartom magamat királynak. Maximum királynőnek, a saját váramban. 🙂 Ezt – és azt bizonyítandó, hogy többé már sosem leszek (végre) magányos és állandó jelleggel összeköttetésben van a saját kommunikációs szoftverem a gyerekemével, egyes szám harmadik személyben beszélek. Nincs többé Én: Anya van.
“Anya hozza a pelust. Anya elmegy az italodért. Anya nem megy sehova, csak pisilni. Jó, anya nem megy pisilni sem nélküled. Hagyd csak, anya megcsinálja azt. Nem, nem kell szétszedned kicsim! Jó, nem baj kicsim – szétszedted, de Anya majd összeszedi.”
Anya a mindenes. Én addig a háttérben lógatom a lábamat, ameddig Anya – az atombomba sújtotta övezet királya – mindent egyben tart. Anya meg tudja csinálni! Anya mégis csak nagy király.
Nos kedves Anyukák: ha Ti is hasonló jeleket tapasztaltok magatokon, akkor nagy valószínűséggel Ti is szimplán csak Anyává váltatok. Észrevétlenül, megbánhatatlanul be-és kiteljesedett az életetek, és ebben semmi rossz nincs: nevessetek magatokon és kezeljétek az Anyaságot humorral, ha már így alakult! 🙂
Kiemelt kép forrása: itt.
1 thought on “Bizonyító erejű tények és jelek arra vonatkozóan, hogy bizony: Anya lettél”
Nagyon tetszett, nagyon ismerős, ráadásul Domi is oroszlán! 🙂 😉