Mindenki eldöntheti, melyiket preferálja jobban: a szőkét vagy a barnát. Személy szerint nekem jöhet mind a kettő. Telhetetlen vagyok: imádom a brownie-t és szőkített testvérét, blondie-t is. Sajnos ez az a két süti, amit pillanatok alatt el lehet készíteni és nagyjából ugyanennyi idő alatt elfogyasztani. Ugyanilyen gyorsasággal jönnek fel ránk a dekák, amennyiben nem fogjuk vissza magunkat – testépítőknek nem ez a megfelelő bűnözési módszer, hacsak nem akarnak felhagyni életmódjukkal. 🙂 Rólam közismert, hogy az edzési időszakaimban sem szeretem magamtól megtagadni a finom ízeket, ezért megbékéltem már azzal a kompromisszumos megoldással, hogy nem kell a kockás has, csak ne haladjam meg a kontúrvonalaimat. 🙂 Tehát nem kell daruval feljuttatni a harmadik emeletre – bár ez extra súlyfelesleg nélkül is meggondolandó megoldás -, viszont nem korbácsolom a hátam véresre esténként ha elfogyasztok egy jó kis kalóriabombát.
Krisz elég régóta nyaggatott a Stahl Judit-féle brownie recepttel: azt mondta, annál finomabb brownie-t még életében nem evett. Addig-addig pusmogta ezt a fülembe, amíg fogtam magam és megcsináltam. Hát, mit mondjak: puha csokoládés sütemény néven fut és nem túlzás az elnevezés. Tényleg puha. A másik szlogen szerint ebben TÉNYLEG több a csoki, mint a liszt. Ez sem túlzás. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy ugyan betartottam a recept elkészítését és hozzávalóit, de a mennyiségen módosítottam: nincs az az isten, hogy én 40 dkg fehér cukorral mérgezzem meg magunkat amellett, hogy 20 dkg csoki is belemegy a tésztába. Ettől eltekintve tényleg minimális hozzávalóval, kb. 10 perc alatt elkészíthető endorfin-bomba. Külső-belső unszolásra nagyjából 4x-5x kellett nekilátnom két héten belül, amíg a kezdeti lelkesedés után végre hanyatlásnak indult az érdeklődésünk a sütizabálás iránt. 🙂 Akkor már majdnem cukorbetegek lettünk és enyhe nyomásként elmeséltem Krisznek, mi mindent tartalmaz ez a finomság sőt, még oda is állítottam magam mellé kavargatás közben, lássa csak a sportolói szeme, mit töm magába. 🙂 Hatásos volt a dolog, azóta nem csináltam egyetlen adagot sem. Hála az égnek, mert akkor már úgy éreztem magam, mint a Szex és New York sorozat egy részében Miranda, aki végtelen boldogtalanságában állandóan csokitortát tömött magába, aztán amikor felismerte magán az őrület jeleit, bedobta a sütit a kukába. Majd kivette onnan, hogy megegye. Na, eddig nem akartunk mi eljutni. 🙂
Mindenesetre, ha nem sütjük ezt a brownie-t hetente háromszor, akkor megóvhatjuk magunkat a végzetes elhízástól és addikciótól. De hogy’ jön ide a blondie?
Amire szükségünk van:
- 20 dkg fehér csokoládé (vagy 3 tábla, ha csokisabban szeretnénk – én így csináltam, de 90 g-os táblákból mert a Boci lecsalt 10 g-ot táblánként 🙁 )
- 20 dkg margarin
- 10 dkg zabliszt (sima fehér lisztből is készülhet, én azért igyekszem mindent egészségesebbre cserélni)
- 2 púpos evőkanál mogyoróvaj (NEM a darabos fajtából!)
- 10 dkg finomítatlan nádcukor (a 40 dkg fehér cukor helyett – és még így is elég édes lesz!)
- 6 db tojás
Ennyi az egész. Ha mindenünk megvan, akkor először is gőz fölött megolvasztjuk a csokit, a margarint és a mogyoróvajat. Aztán ezt félretesszük picit hűlni, olyan 5-10 percre. Majd egyenként beleütjük a 6 db tojást, folyamatosan eldolgozva az olvasztott masszában. Utoljára, apránként kerül bele a liszt, szintén habverős kavargatás mellett. Maximum egy kis bicepsz-tricepsz erősséget igényel a feladat, semmi mást. 🙂
A blondie-tészta el is készült, már csak beleöntjük egy kivajazott, kilisztezett és sütőpapírral kibélelt 35×25 centis tepsibe. Ezt nagyszerűen kiváltja az én Lidl-ből
Kivesszük tehát a sütőből, kicsit hagyjuk hűlni…FRANCOKAT! 🙂 Mi ennél a pontnál felvágjuk és elkezdjük még melegen enni. Régen mindig azt mondta dédi mamám, hogy ne együnk melegen süteményt mert megfájdul a hasunk. Ez akkor nem ment, de most sem tudom betartani. Mit tehetnék, ez egy ilyen hedonistáknak való süti. Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer próbálja ki, aztán akár lehet még variálni is a recepttel: tej-és étcsoki darabokat vagy aszalt vörös áfonyát beleszórni, gyakorlatilag végtelen lehetőségünk van. 🙂
Ez a süti marha jó! Legyen barna, “szőke”, pöttyös vagy csíkos díszítésű, egy a lényeg:
AKI A BROWNIE-T…
VAGYIS BLONDIE-T…(NEM MINDEGY?!)
SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET! 🙂