2017 december 3.
Bárhonnan közelítem meg a világháló bugyrait mostanság, egyfolytában kalendáriumokba botlok. Itt egy sörös adventi apának, ott egy cukiságokkal teli huszonnégyes csomag a gyereknek – én
2017 augusztus 13.
Ez itt kérem most a színvallás ideje! Lányok; üljünk szépen körbe, fogjuk meg egymás kezét (jó, ettől eltekinthetünk, nem szeretem az indokolatlan fogdosást… 🙂), vegyünk
2017 május 12.
Akinek hasonlóan élénk a fantáziája, mint nekem, biztosan elgondolkodott már azon, hogy vajon élőben is ugyanúgy néznek-e ki egyes forgatási helyszínek, mint amikor egy-egy filmben
2017 május 3.
Nem terveztem sorozatokról bejegyzést írni de az a helyzet, hogy most volt időnk kicsit felzárkózni az elmúlt kb. két év “újdonságai” tekintetében és van egy
2017 április 16.
Sokan írtak már erről a témáról, sőt. Talán túl sokan is, hogy manapság bárki felfigyeljen az ilyen posztokra. Viszont vannak olyan személyes kötődéseim a témában,
2017 február 21.
Mostanában kaptam rá a klasszikus zene élvezetére. Ennek több oka is van: az egyik az, hogy azt hiszem végre megérett rá a lelkem és elértem
2017 január 14.
Még egészen töpörtyű voltam, amikor a Disney első egész estés filmjével találkoztam. Kristálytisztán emlékszem: a “Mentőcsapat a kenguruk földjén volt” az a mese, aminek a
2016 december 28.
Egy átlagos nap ez a mai is. Ülök a sarki bisztróban, a szokásos kedd reggeli kávémat kortyolgatom és kissé unottan lapozgatom az előttem heverő bulvárlapot.
2016 december 25.
Elolvastam nagyjából 200 db cikket és bejegyzést, hogy mely filmeket nem szabad semmiképpen kihagyni karácsonykor és az ünnepek alatt. Az egyszer biztos, hogy a Reszkessetek
2016 február 4.
Tegnap eljutottam végre odáig, hogy megnéztem a Burnt – Az ételművész című filmet. Már nagyon régen készültem és vágytam rá, hiszen valljuk be: aki engem
Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés