Nektek írok most. Igen, Nektek, Akik hozzám hasonlóan valamikor régen, fogalmatok sincs mikor, de úgy döntöttetek, hogy Nektek minden megy egyedül. Mert erősek vagytok, és másoktól – de sokszor még a saját porhüvelyetektől – is függetlenek.
Mert Mi, mint a Jedik legjedibbjei, pusztán a tudatunkkal is képesek vagyunk megváltani a világot. Mit világot, UNIVERZUMOT! Pedig senki sem kéri tőlünk – viszont az ember megszokja a jót ugye, és hát… ha egy darabig nyújtunk valamit, akkor az mások felől már elvárás lesz. Alap, természetes jelenség.
Sőt, jobbat mondok – és ez most nem arról szól, hogy piedesztálra emeljem önmagamat, vagy azokat a Nőket, akik hasonló jellemmel vannak „megáldva”.
Egy maximalista, „megtudomcsinálni” jellemű személyiség nem elégszik ám meg azzal, hogy valamit meg tud oldani segítség nélkül. Nem bizony: további babérokra szeretne törni!
Önmegvalósítás, bizonyítási és/vagy teljesítménykényszer, valaki iránti megfelelési kényszer, esetleg megszokás… ki tudja, mi van a háttérben.
Erre a – nem túl jó – személyiségjegyre mindenesetre rá lehet szokni. Minden oldalról. És itt a hiba, tudjátok? Mert szép dolog, hogy meg tudjátok csinálni. És tiszteletreméltó. Mindig újabb és újabb szinteket lépni, mert közben Anyukák (is) lettetek és már nem csak lakás, a lakáshitel, a havi nagybevásárlás, a csekkbefizetés és a házimunka van, hanem plusz egy (vagy több) gyerek is – higgyétek el, ez mindenkinek kihívás.
De kinek csináljátok mindezt? Üljetek le picit (főként Hölgyeim), és gondolkodjatok!
Az éjszakai műszak után, a bezártsággal megspékelt hangulati posványotokat megfejelitek azzal, hogy mindent (is) koordinálni akartok. De nem vagytok gépek! A nap 24 órája nem duplázódik meg attól, hogy a feladatok sokszorozódnak a végtelenségig! A cselédek ideje is lejárt rég, közönségetek pedig eleve nem is volt (a kiskorú(ako)n kívül).
Igen, nagyon ügyesek vagytok! Fel tudtok cipelni 8 tonna (egyedül) megvásárolt hidegélelmet a harmadikra (nyilván lift nélkül), miközben a gyereke(ke)t rángatjátok magatok után. Ki tudtok vasalni, miközben ő(k) tégláig szedik a házat, majd gyorsan összerendezni a káoszt. Miközben persze a gázon rotyog a gyöngyöző húsleves. A holtidőben (biztos van ilyen, ne hazudjatok nekem) pedig, simán tudjátok utalni a rezsiszámlákat, meg összeírni, mit kell elintézni másnap. A redőnyökön gurtnicsere (mert elromlott és nem tudsz az erkélyen muskátlit locsolni), klímaszerelés (mert miért hűtene 70 fokban), elfelejtett hozzávalók beszerzése a boltból, bölcsis/ovis/iskolás papírok ügyintézése, ésatöbbi.
Közben állandóan hallod a duruzsolást: a mi időnkben nem volt gond a háztartást vezetni a gyerek(ek) mellett. Natürlich. De nem is volt a gyerek(ek) mellett 8 órás (megélhetési) munkahely, meg 200 km a (jó esetben élő) nagyszülők és a szülők között. Igen: elvárás, hogy mindent (is) EGYEDÜL kell csinálnotok. Lassan Már társadalmi elvárás.
És szuper, hogy Ti ennek meg szeretnétek felelni. De tudjátok, mit? Nem vagytok cirkuszi mutatványosok.
Az van, hogy NEM KELL megfelelnetek.
Mert a társadalom nem fog tapsolni hozzá. Mindenki a saját igáját húzza, másokról maximum véleményt formál. Szóval, NEM KELL MEGSZAKADNOTOK! Tük jó, hogy meg tudjátok csinálni. De NEM KELL.
Úgyhogy szedjétek szépen össze magatokat, keressetek szépen egy bejárónőt (nem, NEM CIKI), aki kivasal, felporszívózik és lemossa az ablakokat (mert Neki EZ a vállalt munkája – és ezért mi hálásak vagyunk!), hívjátok fel néha a bébiszittert (nem, EZ SEM CIKI, miután úgy néztek ki, mint akik egy munkatáborból szabadultak hosszú évek után), és rendeljétek meg a nyomorult egy heti ebédet is a megfelelő helyről!
Mert NEM KELL MEGSZAKADNOTOK. Nem TI lettetek kevesebbek, hanem A VILÁG GYORSABB. Vegyétek ezt végre észre, és nyugodjatok bele a tudatba, hogy SENKI nem várHATja el Tőletek, hogy ebbe beleszakadjatok!
A mélyen tisztelt Társadalom pedig tehet egy szívességet. Például meghallgathatja ezt a számot. Küldöm nekik szeretettel. A TI nevetekben is.
Kiemelt kép forrása: Public Domain Pictures – by Dawn Hudson
