Ha tudnék most teleportálni csettintésre valahova, ahol ÉRZEM, hogy jó lenne, hogy buzogna bennem végre az alkotásvágy, akkor az a csettintés Marlerara repítene. Nem is megvalósíthatatlan, cca. 620 kilométer. Mindentől távol, de a szívemhez közel – pedig még sosem voltam ott.
Isztria eddig nem tartozott a kedvenc célpontjaim közé. Hangsúlyozom, EDDIG. Egyszer voltam Horvátországban – lehet, hogy rossz helyen voltam rossz időben – de nem ragadott meg sem a tengerpartja (a kavicsos partok és a rengeteg tengeri sün nem barátaim), sem a légkör. Horvátország leginkább a kirándulók, kempingezők és a búvárok mekkája – ezek közül én semelyiknek nem vagyok nagy bolondja.
Rábukkantam viszont valamire: az Airbnb kidobott nekem egy – illetve inkább három – szálláslehetőséget, ami(ke)t azóta sem tudok kiverni a fejemből. Mellesleg nem is akarom. 🙂
Marlera, Verudica és Crna Punta három csodás világítótorony, melyeket egy isztriai, Puláról származó pár ad ki folyamatosan nyaralóknak/pihenőknek.
Meg kell mondjam, ez olyan ötlet, ami csakis jól sülhetett el, persze szükség volt hozzá anyagi tőkére is. Ha nekem lenne ilyesmire keretem, akkor nem biztos, hogy kiadnám – inkább lennék ott remete. 🙂 Slaven és Tiljana viszont megcsinálták a tutit: biztos megélhetésük van egy olyan ötletből, amely nem csak, hogy egyedi, de minden fél számára “win-win”.
Szóval Toscana után az Isztriai-félsziget is bekerült a lehetséges úti céljaim közé. Természetesen a három közül a leghangulatosabb tengerparti világítótornyot választanám: Marlerát. Jöjjön egy kis ízelítő, szerintem hozok nekik egy kis forgalmat (ha még nem lennének elég népszerűek)… 🙂
Marlela Liznjan 1882-ben épült, Isztria dél-keleti csücskében, a tengertől mindössze 50 méterre.
Első alkalommal 1883. augusztusában gyúlt ki a fény a toronyban, mely a hajózás biztonságát szolgálta – elég erősek az áramlatok, a téli szélfúvás és a partközeli, víz alatti sziklákból is van bőven.
Sokáig toronyőr gyújtotta a lámpát a világítótoronyban, ez később (1970 után) automatizálttá vált és az izzót áthelyezték egy másik vas toronyba. Marlera magára maradt, gyakorlatilag ott hagyták az enyészet áldozatának. A 30 éves közgazdász, Slaven Maretic azonban rátalált és helyrehozta, amit az idő a tornyon elcsúfított.
2012-re egy teljesen lakható, három hálószobás, két fürdőszobás luxus-szállás állt a régi világítótorony helyén. Nagyon luxus, nagyon privát, nagyon eldugott és panoráma-kilátással néz a végtelen tengerre. Tiszta Üvöltő szelek hangulatom van tőle…
Egyedülálló ékszerdoboz ez; ódon romantika és vintage stíluselemek őrzik a régmúlt hangulatát, ugyanakkor a szállás megad mindent, amit a XXI. század megkívánhat – beleértve a wi-fi-t is. Már, ha bárki akarja használni ezen a helyen az internetet azon kívül, hogy feltöltögesse ide-oda az itt készült képeket. A Liznjan faluhoz közeli luxus-világítótorony 6-8 fő elszállásolását teszi lehetővé, a tulajdonosok engedik a kisállatok nyaraltatását is. Egy magányosan álló, városi nyüzsgéstől távoli “kuckóban” pihenhetünk, ami mégsem esik távol a főúttól. A közelben van egy kis halászfalu is, ahol a helyi éttermek és boltok a turisták tömege nélkül nyújtják a tradicionális látni-enni-innivalókat.
A világítótorony maga kőkerítéssel van körbekerítve, de körülötte csak a mezők és az anyatermészet van, ameddig a szem ellát. A ház előtt pedig maga a hatalmas azúrkék tömeg: a tenger. Saját, privát “medencében” úszkálhatunk. Így még a sziklás-köves partszakasz is belefér, nagy duzzogva…
A ház tökéletes alkotótér, amit nem csak a legmelegebb hónapokban élvezhetünk: van fűtés. Nyilván a hatalmas, tengerre néző terasz és a kinti grill nyáron az igazi amellett, hogy a búvárkodást kedvelőknek is van a tengerben látnivaló bőven (elsüllyedt hajóroncs is van itt, nem messze a toronytól).
Látom magam előtt, ahogy a lemenő nap sugarai a lábamig nyújtóznak a teraszon át, miközben egy pohár fehér, gyümölcsös bort kortyolgatok a gurulós, kövér szőlőszemek mellé, és a lágy fuvallat finom libabőrt húz maga után a bőrömön…
Legszívesebben most pakolnék és mennék. De ami késik, nem múlik. Mindenesetre, ha kedvet kapott valaki az oda utazásra, mindenképpen érdemes jó előre foglalni.
Az érdeklődők kedvéért itt minden információ megtalálható a három szálláshelyről: www.lighthouse-croatia.com
Instagram
Facebook
A kiemelt kép forrása a Myistria.