szubjektEve

Egy 34 éves cserfes barna története

34 éves, felnőtt nő… és ami mögötte van… Lelki szemeimmel látok egy kislányt. Duzzogó tekintettel, őzike szemekkel. Cserfes kacagással és incselkedő természettel. Plusz két kunkori, barna copfocskával.Ő V. Kicsiben. Kedvenc időtöltése, hogy két évvel idősebb testvérével játszik. Néha együttműködően, némelykor vérre menő versengéssel. Mert villanó szőkeségű testvérpárja példakép számára – főként, mert Ő Apára ütött. […]

Egy 34 éves cserfes barna története Read More »

A nő, aki meghalt – és újrakezdte…

1. Többnyire mindig győz a félelem, vagy a gyávaság, amikor mostanság (az utóbbi 4 évben) neki akarok ugrani az alkotómunkának. Ezek a biztos társaim: Félelem, és Gyávaság. Valamelyik mindig épp ráér, hogy elvegye a kedvem attól, amit most csinálok. Mi lesz, ha nem lesz maradandó? Mi lesz, ha nem lesz egy Kundera-minőség? Mi lesz, ha

A nő, aki meghalt – és újrakezdte… Read More »

Ó-ó-óóó Afrika – ez itt a Bambara!

Mint azt már többször említettem, van nekem egy bakancslistám. Illetve számtalan, de most épp arról beszélek, amelyiken a célhelyek vannak. Irdatlanka születése után az első öt pozíción belülre költözött a Bambara Hotel. Hogy miért? Mert a verebek (bocs, Marabuk) azt csiripelték, ez az ország egyik leginkább gyerekbarát szállodája. Aztán Szerencse Istennő lemosolygott rám (értékelendő, régen

Ó-ó-óóó Afrika – ez itt a Bambara! Read More »

Felhők fölött az élet – interjú a Stuvi Blog szerzőjével

Mindannyian voltunk tökmagok. És mi, lányok – de legalábbis többségünk – tuti, hogy néztünk már vágyakozva a felhők fölött suhanó repülőkre, miközben felsóhajtottunk: én bizony légiutas-kísérő leszek, ha nagy leszek! Sablonos ez, de igaz: ez a szakma valamiért vonzó, és – számomra – nagyon tiszteletreméltó is. Mivel azonban az én életutam végül nem a stewardess-lét

Felhők fölött az élet – interjú a Stuvi Blog szerzőjével Read More »

Édes kis semmiségeink – avagy mindenkinek van (legalább) egy eltitkolt mániája

Ez itt kérem most a színvallás ideje! Lányok; üljünk szépen körbe, fogjuk meg egymás kezét (jó, ettől eltekinthetünk, nem szeretem az indokolatlan fogdosást… 🙂), vegyünk egy nagy levegőt, és sorjában mondjuk csak el, mi a mi betegségünk. A piszkos kis titkunk, ami miatt rettegünk, hogy valamikor fény derülhet rá. Nyugalom, ami a körben elhangzik, az

Édes kis semmiségeink – avagy mindenkinek van (legalább) egy eltitkolt mániája Read More »

Keresési találatok