2017 szeptember 5.

Ó-ó-óóó Afrika – ez itt a Bambara!

Mint azt már többször említettem, van nekem egy bakancslistám. Illetve számtalan, de most épp arról beszélek, amelyiken a célhelyek vannak. Irdatlanka születése után az első öt pozíción belülre költözött a Bambara Hotel. Hogy miért? Mert a verebek (bocs, Marabuk) azt csiripelték, ez az ország egyik leginkább gyerekbarát szállodája.

Aztán Szerencse Istennő lemosolygott rám (értékelendő, régen tette már), és meghívást kaptam a Varázslatos Bambara Hotelbe egy csodás wellness-napra. 🙂 Mit tehettem volna? Ímmel-ámmal, de elfogadtam a lehetőséget. Főként, hogy ezúttal a próbát család nélkül ejthettem meg, én szegény. 🙂

Bambara Hotel****prémium – a hely, ahova szívesen térek vissza

A Bambara Hotel****prémium-ba érkezve arra gondoltam, hogy megérkeztem egy másik kontinensre, szó szerint melegebb éghajlatra. A fogadtatás is kellemes volt: egy extra finom licsis limonádéval kezdtem. Ami még ennél is meglepőbb volt, az a Bambara hangulata. Vannak olyan helyek (bántás nélkül), melyek egy miliőt próbálnak másolni, megvalósítani. És vannak azok, melyek nem másolnak, hanem egyszerűen egy önazonos oázisként tárulnak eléd az amúgy teljesen más helyszínen. Így varázsolt a Hotel tulajdonosa egy afrikai mennyországot a Bükk lábához. Szurikátástól-kengurustól-bungalow-stól.

Nos, ez nem az én koktélom volt… de mindenki ezt fotózta! 🙂

Amit a Varázslatos Bambara Hotelről tudnod kell:

 

A csodás ebben a Hotelben az, hogy mindenkiért van: romantikus párokért és gyerekes családokért egyaránt. Jó, ezt amúgy mindenki mondja de tudjuk, hogy nem egyszerű a kecskét is jóllakatni, meg a káposztát is megtartani. Itt ez tökéletesen meg van oldva: a recepció melletti Kroko bár és a Csillag étterem is rendelkezik „eldugott” részleggel, a Szeparé és egy külön étterem-szárny fogadja be a romantikára vágyókat, míg a San Toro étteremben elegendő tér van a kisgyermekeseknek. Ez a kellemes irányvonal egyébként a szálloda területén mindenhol érezhető, tényleg ügyelnek az intim szféra megőrzésére amellett, hogy ha legközelebb családdal érkezem, Irdatlanka is tud majd zúzni – mert lesz hol!

Gyerekparadicsom:

 

Hogy mi áll majd Irdatlanka rendelkezésére? Mangó játszószoba a Kroko bár mellett, aztán még egy nagyobb Dzsungel játszóház rengeteg labdával és kommandó-területtel. Ja, és egy kivetítő a Mali játszó szobában, amikor közös mesenézésre kerül sor. Animátorok is vigyáznak rá, illetve külön kérhető babysitter szolgáltatás. De ott vannak a játékgépek, ha növekedésnek indul majd, és amikor mufurc tizenéves lesz, akkor is el tud majd vonulni, mert van Mátrix klub is Xbox-szal. Igen, jól olvastad. Két TV-vel, heverővel, sötétszobával. Elég kúl.

Mondom, hogy van Mátrix-szoba…

A szálloda szobái, lakosztályai – na meg a bungallow-k:

 

Bejártuk a szállodát és azt kell mondjam a szobák nem csak tágasak de szépek is. És nagyon „Afrikásak”. Mert van afrikai, és még afrikaibb ihletésű szoba és lakosztály. Az ajtók, a bútorok, az ágy (fontos szempont!) és a zuhanykabin megfelelt a kiválósági indexemnek. 🙂 Amúgy a gyerekkel érkezőknek jár a kiskád, pótágy (fotelből) – és nagyjából minden ami kellhet, a babakocsit leszámítva.

Ja, és a bungalow-k: ezek vadi újak, hét darab van belőlük. Az autentikus afrikai stílus itt is megvan azzal a különbséggel, hogy Afrikában esélyes, hogy nincs sem légkondi, sem Nespresso kávéfőző. 🙂 Na és luxus-fürdőszoba sem. Nagyon szuperek, tényleg – társasággal vagy kettesben, mindenképp megvan a hangulat!

 Bambara Spa, Száhel Wellness és Mali Beach:

 

A wellness mindig az a pont, ahol eldől: akarunk-e majd visszatérni, vagy sem. Tényszerűen közlöm, amit láttam: van egy „szeparált”, csendes Száhel wellness emelet fekvőágyakkal, halpedikűrrel, és a külső teraszon egy jacuzzival és egy elég tágas szaunával. Aztán lent, a Bambara Spa wellness-részlegen vannak (többesszámban) a gyermekmedencék, és a többi: sodrófolyosós medence, barlangfürdő bent, bugyogós óriásjacuzzi kint és bent egyaránt, rengeteg kényelmes fekvőágy és persze az extrák: a szintén új Dogon wellness-bár.

Itt jegyezném meg, hogy ez a szép, napfényes vasárnap hatványozottan a próbák napja volt. Ugyanis a Dogon bárban elfogyasztottam életem első Aperol Spritz-ét (hé, ez nem is olyan rossz!). Meg egy kókuszos-mangó levest, melynek krémes tetején helyes kis habcsókok csücsültek. Végül pedig egy kiváló Bambara salátát – rákkal. Mely utóbbi nem csak színes, de ízletes is volt a ducira nőtt, fűszeresen grillezett garnélákkal.

Egyértelműen ez a megfelelő hely egy elcsigázott anyukának (is). Felváltva lehet heverészve regényt olvasni, ázni itt-ott, és kihasználni a só-gőz-aromaszoba, illetve infra- és finn szauna körforgását. Nem vitás, hogy az én kedvencem a sószoba volt – két éve nem hallott csend és tiszta levegő kényeztetett.

Kipróbáltam a szauna szeánszot (szintén először életemben), amit mindenkinek forrón ajánlok – ez utóbbiról egy kedves fiatalember gondoskodott. Akit mellesleg szólva szerintem simán megirigyelnének a Hortobágyon karikás ostorral pattintgató bajszos legények – így pörgetni törölközőt én még embert nem láttam! Izzasztó élmény volt; kis tálka gyümölccsel, citrusos-kékáfonyás aromával és olyan meleggel, hogy ha megvan a Terminátor 2 azon jelenete, amikor Sarah Connor csontvázzá olvad a kerítésen, akkor nagyjából értitek, mit éreztem. De jó érzés, tényleg. Az biztos, hogy minden rosszat kiűzött belőlem! 😉

És ami még említésre méltó:

 

A Bambara tele van lehetőségekkel. Egy hosszú hétvége tuti kell, hogy kihasználja az ember. A kinti wellness mellett konkrétan egy óriáshomokozó van, három fedett játszó-bungalow-val és strandröpi pályával, körülötte pedig egy rally pályával a gyerekeknek – ezen rodeózhatnak a kis BMW-ikkel. 🙂

A Majomvárosban pedig nem csak az afrikai bungalow-k kaptak helyet, hanem (még korábban) egy szuper labirintus is a gyerkőcöknek. Ezen kívül az újonc törpe kenguruk, egy komplett erdős terület tele faházakkal és csoportépítő lehetőségekkel, a magyar Viktória-tó vízeséssel és az alatta hamarosan luxusbunkerré váló hűs barlanggal. Zajlik az élet a Bambarában, annyi biztos.

Nem tudom. Kell még cifráznom ezt a bejegyzést, vagy hagyjam abba az írást, hogy végre átkattinthassatok a Bambara foglalási oldalára? Jó, rendben. Befejezem, menjetek, foglaljatok, Bambarázzatok… nemsoká’ érkezem én is.

Készülj, Bambara, legközelebb Irdatlankástól jövünk!!! 🙂

Már csak azért is, hogy őt megnézzük:

Félreértések elkerülése végett: nem vicsorog, hanem mosolyog. 🙂

 

 

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük