2014 március 11.

Élet, vagy valami hasonló

” Someone once said, live everyday as if it were your last cause one of these its gonna be. Jack was right a part of me did die that day the part of me that didn’t know how to live.”/ “Egyszer valaki azt mondta, élj mindennap úgy mintha az az utolsó lenne, mert egy ezek közül tényleg az lesz. Jacknek igaza volt amikor azt mondta, egy részem meghalt aznap: az a részem volt, mely nem tudta, hogyan kell élni.”

Nem ez az a korábban említett, “szívemnek kedves” dolog amiről bejegyzést készültem írni, de a tegnapi ihlet-özön ezeket a gondolatokat sodorta az ujjaimba – szóval, előbb erről írok…Nem is jutott eszembe ez a téma egészen addig, ameddig elkezdtem nézni a ‘Life or something like it’ (Élet, vagy valami hasonló) című filmet. Ugyanis annyira várom már Angelina Jolie új filmjét, hogy ameddig kijön, újranézem az összes régi szereplését amit szeretek. Előbbi is ezek közé tartozik.

Ez a romantikus vígjáték-dráma nem a legvidámabb amit valaha láttam, viszont egy olyan könnyed köntöst ad egy igen komoly kérdéskörre, ami elindított bennem valamit. Tényleg nem árt megfontolni a kérdést: vajon ha tudjuk, hogy egy hetünk van hátra az életből, akkor ezt az egy hetet mivel töltjük el? Vajon képesek vagyunk tükörbe nézni és azt mondani: elégedett vagyok az eddiggiekkel – azzal ahogyan éltem? Mindenki, aki körülöttem van békés kapcsolatban van velem? Kihasználtam az időmet, és ki tudom használni a maradékot rendesen?

Manapság a legnagyobb klisék közé tartozik ennek a témának a feldolgozása is, de ebben a filmben valahogyan mégis értelmes kérdéseket vet fel. Legalábbis számomra. Igen, elnyúzott ez a munka-karrier dolog, mint ahogyan a “találjuk meg a szerelmet” is. De most komolyan. Nézzünk magunkba és tegye fel a kezét az, akinek az élete nem a munka és kapcsolat fókuszpontok körül forog. Mindent erre építünk. Boldogok vagyunk a munkánk miatt, vagy fáradtak vagyunk és elégedetlenek. Halál szerelmesek vagyunk a pasinkba/csajunkba, vagy éppen elemi erőkkel küzdünk ellenük – vagy a magány ellen. Olyan természetesen egyszerű ez az egész. Az egész élet azért válik végül egy hatalmas ‘KLISÉ’ feliratú dobozzá mert azt hisszük, hogy rólunk szól és a saját jellemfejlődésünkért dolgozunk, közben pedig sem magunkra, sem a másikra nem figyelünk eléggé…

Nagyon nehéz törődni. Ráadásul elsősorban saját magunkkal szemben kell megtanulnunk ezt, csak aztán leszünk képesek másokkal is foglalkozni. Benne van ebben a csomagban a megbocsájtás, a hibák elfogadása, az elengedés és még rengeteg apró de fontos mozaik, ami fontos összetétele lesz aztán a törődésnek. Egy ideje már próbálok saját magammal törődni, de sokszor elég hálátlan feladatnak érzem. Sok is, nehéz is, nagyon maximalista vagyok és nehéz a saját téves önképeim álarcát levakarnom magamról. Nyilván, hiszen évek óta viselem ezeket a maszkokat – már teljesen hozzám nőttek. Ráadásul képes vagyok túlzásokba esni és akkor dől az egész balansz.

A nap végén azonban tényleg érdemes, mi több érdekes feltenni magunknak a kérdést: volt értelme a napnak? Nem az a lényeg, hogy mennyit takarítottunk (igen tudom, hogy mániákus vagyok, de ez más tészta. 😀 ), kifestettük-e a szobát vagy felástuk-e a kertet. Ezek az élettel járó dolgok de nem erre fogunk gondolni, ha eljön az idő. Hanem arra, hogy békében élünk-e saját magunkkal és másokkal. Fel kell, hogy fogjuk: két kezünk van és azokkal pontosan EGY ember munkáját vagyunk képesek elvégezni (kiterjesztve ezt az agyra, szájra és egyéb testrészekre is), ezzel pedig pont elégedettnek kell lennünk, és MÁSOKNAK is. És igen: itt van a barátság és a szerelem is. Klisé vagy nem, ameddig az ember nem érzi azt, hogy a barátai mellette állnak és fordítva, valamint van valaki mellette aki boldoggá teszi és fordítva, addig nem nyugszik meg. Ezeket kergetjük, bármennyire ciki. A karrier egy szükséges plusz. Nem kellene, hogy kitegye az életünk 70-90 %-át, mert meg fogjuk bánni.

Tehát, a mai bölcsesség: foglalkozzunk magunkkal. Legyünk boldogok, ha kifestjük a körmünket egy szép színű lakkal, vagy leülünk meginni valamit egy baráttal. Ha szeretünk kertészkedni csináljuk addig ameddig élvezzük, ha edzeni akarunk menjünk edzeni, ha pedig csak olvasni, akkor üljünk le és olvassuk VÉGIG azt a könyvet. Minden egyes pillanat, amit a magunkkal vagy másokkal való törődéssel töltünk, pozitív. Nem hedonista és nem önző. Egyszerűen csak így leszünk boldogok. Ne haragudjunk a másikra és próbáljunk meg többet elfogadni, mert a harag, a düh és az áskálódás a legnagyobb idő pazarlás; a legkárosabb dolog, amit saját magunkkal szemben elkövethetünk. Merjünk önmagunk lenni és felvállalni azt, amilyenek vagyunk. Könnyen hangzik, de nehezen kivitelezhető. Azért próbáljuk meg, mert sosem tudhatjuk, melyik az utolsó napunk és mennyi időt vesztegettünk el belőle…

Napsütéses napot mindenkinek! VILÁGBÉKE!

 

“Lanie: What would you do if you only had a week to live? – Pete: I would go to all the people I care about, and I would try memorize their faces.”/”Lanie: Mit tennél, ha tudnád, hogy csupán egy hét maradt hátra az életedből? – Pete: Sorban elmennék az emberekhez, akiket szeretek és megpróbálnám memorizálni az arcukat.”

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

5 thoughts on “Élet, vagy valami hasonló”

  1. Holdampf Anna

    Remek. Végtelenül elégedett vagyok, hogy tudatosult Benned. Még akkor is, ha A. J.-nak köszönhetjük… 😀

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük