Juszaaszet, bizony!

Juszaaszet. Ez vagyok én, ma. Vagy lettem az elmúlt hetek, két hónap során. Egyáltalán nem akarok nagyképű lenni, hogy az ókori egyiptomi istenek közül valónak tekintsem magam, de nem tehetek róla: most úgy szárnyalok, hogy napról napra jobban érzem magamban a kreativitást. Bármihez nyúlok vagy kezdek, bármilyen ötlet jut eszembe, abszolút beleéléssel tudom kivitelezni, megalkotni. Lehet, hogy a jó idő az oka, vagy végre sikerült kipihennem magam – egy biztos: úgy fényképezgetek mindent magam körül, mint egy őrült (és olyan részletességgel, amilyennel még soha), olvasok de magamhoz képest valami ezerszeres gyorsasággal, főzök mint négy Gordon Ramsay aki főz (jó talán nem olyan ügyesen, annál inkább lelkesen), pozitív töltetű gondolatokkal bombázom magamat, sétálgatok-üldögélek a napfényen és mindeközben úgy vigyorgok mint aki teljesen tisztában van vele, hogy Lipótmezőn lenne a helye, de megszökött.:)

Úgyhogy, ideiglenesen átneveztem magam Juszaaszetnek, a teremtés istennőjének. Ha valamiféle ezerszeres nap vagy perc vagy hasonló van a napokban, hetekben és így folytatom, valószínű egyszerűen ki fogok nyílni mint egy virág (mondjuk tűzliliom). De komolyan, néha már én kérdezem F-et, hogy szerinte van-e valami probléma velem? Mondja meg, de őszintén. Furcsán tikkelek, ráng-e ideg látványosan a testemben, vagy alvajárok esetleg..?:) Mert olyan furcsán rendellenesen érzem magam. Nem rossz furcsán, jó furcsán.:)

Ezeket a pillanatokat – még ha nincs is ezerszeres mizéria – mindenesetre igyekszem ÉN ezerszeres intenzitásúra növelni (PZ: “Ez a FLOW, barátom.”), és legtöbbször mostanában sikerül is. Mint például ma reggel: baromi fáradt voltam mert nem sokat aludtam az éjjel, viszont fel kellett kelnem, mert 9-re vártuk a lakás tulaját tető bejárásra (igazi penészkirálylányként ide is elhoztam a beázás-penész kombót). Kivánszorogtam a konyhába 4 óra alvás után és feltettem egy adag kávét – mintha az hatna rám.

Aztán valami történt és úgy bepörgettem magam, hogy esküszöm, egy pillanatra még a szaturációt is állítottam a világon: SZEMMEL.:) Nekiestem olyan dolgoknak, amikre azelőtt 5 perccel azt mondtam volna: “Előbb megyek el a francia idegenlégióba”. Villámgyorsan mozogtam – vagy legalábbis úgy éreztem -, a nagyjából karácsony óta az asztalon fonnyadozgató kiviket két perc alatt meghámoztam, és egy olyan reggelit csaptam össze, hogy komolyan mondom szerintem sokan fizettek volna érte.:) Én meg vigyorogva szervíroztam volna. Most biztos sokan azt hiszik, hogy “betépett szegény”. Hangsúlyozom, nem élek vele. Valami más lehet a dolgok mögött. (Gyere őrült, gyere őőőőőőőőrült, néééééévsorolvasáááááááááááááááááááááááááááááás!!!! – mibe, hogy ezt most minden olvasó fejben énekelte?:)…)

Ha ma tehetnék valami jót az emberiséggel, akkor azt szeretném megtanítani mindenkinek, hogyan kell sokszoros intenzitásúra növelni egy tökéletes pillanat, hangulat vagy élmény erejét (ha ez tanulható, illetve tanítható). Ebből ugyanis még hosszú ideig táplálkozik a lélek.:) Jobb esetben pedig nem csak a saját lelkünk, hanem a minket körülvevőké is. F-et megetettem, készítettem neki egy vitaminbomba turmixot, majd Cafe del Mar zenei aláfestéssel “kisimogattam” belőle a felhalmozódott idegbajokat (kérem ne gondoljunk itt most felnőtt tartalomra!:) ). Lehet, hogy ma kellene elszegődnöm valami spirituális banyának? 🙂

Itt a mai képadag a fantasztikus reggeliről, ami vajon pirított rozskenyér volt a közepére ütött tükörtojással, sajttal, friss petrezselyemzölddel és póréhagymával, köretnek hummuszos-chilis fehérbabbal. Ezt zárta a kiviturmix (eper-és málnalével).:)