Böngészés közben, a Bored Pandán leltem rá egy nagyon szép, szívszorító történetre ami bevallom, még az én kemény – anyai – lelkemet sem hagyta hidegen. Igen, könnyeket csalt a szemembe és el is indított bennem valamit, amit nem szeretnék elnyomni magamban, szóval írok róla.
Christina egy 7 gyermekes anyuka Hamiltonból, Ohioból. Foglalkozását tekintve fotós és ebből következik, hogy van egy otthoni stúdiója és egy vállalkozása, melynek Facebook oldala is van: a Paint the Sky Photography. Ő írta meg saját történetét, melyet egy fotósorozat kapcsán mesélt el. Jöjjön a történet, szabad fordításban, Christina engedélyével.
“Van valami, amit el kell mesélnem a testvéri szeretetről. Anthony, a 13 éves fiam depresszióban szenved. Már jó ideje küzd ezzel és meg kell mondjam, szegénynek néha nagyon nehéz vidámnak lennie. Ott van azonban Belle, Anthony 5 éves húga. Igazából Anabel, de sokkal jobban szereti a Belle-t (igen, mint a Disney hercegnő). Ő egy gondtalan, pezsgő, pattogó napsugár tündéri jellemmel, ami azonnal barátaivá tesz mindenkit – bárhová is megy. Belle legjobb barátja azonban Anthony. Olyan testvéri kötelék az övék, mely fényt csal Anthony életébe és mindennapjaiba, amikor ő a legsötétebb helyeken találja magát.
A hét gyermekem közül Anthony és Belle között a legszorosabb a kapcsolat. Együtt néznek filmet, Anthony magával viszi Belle-t amikor gördeszkázni megy, és este ő dugja ágyba a kishúgát. Van egy közös rituáléjuk is, mellyel lefekvés előtt elűzik a rossz álmokat: Anthony “mágikus port” szór Belle fejére, hogy ne legyenek rémálmai.
A fotózáshoz az inspirációt a hetedik gyermekem születése után kaptam, amikor is magamnak kerestem hercegnő ruhákat a neten (igen, Disney mániás vagyok és úgy gondoltam, egy hercegnő ruha talán elég motivációt ad majd ahhoz, hogy leadjam a terhesség alatt felszedett súlyfelesleget). Ekkor jött Anthony, aki meglátta a herceg jelmezt és megkért, hogy vegyem meg neki. Azt mondta, szeretne hercegnek öltözni, és egy fotósorozatot készíteni Belle-el, mivel nemrég ünnepeltük a húga születésnapját. Úgy mint fotós és anyuka, mindent elkövettem annak érdekében, hogy összejöjjön a fotózás! Még fehér kesztyűt is szereztünk Anthonynak, aki a cipőjét saját maga tisztította ki ronggyal és cipőpasztával. Aztán választott egy Hófehérke jelmezt, hogy Belle passzoljon az ő hercegéhez.
Nem tudom leírni azt az örömöt, amit Belle arcán láttam, amikor megjelent az ő kedvenc bátyja hercegnek öltözve, kezében fogva húga hercegnő jelmezét. Mondtam Belle-nek, hogy a fotózást a születésnapja alkalmából gondoltuk ki, gyorsan öltözzön fel. Egy helyi kertbe mentünk fotózni.
Életemben nem éreztem még anyaként olyan szívmelengető érzést mint akkor, a fotózás közben. Anthony az egyes helyszínek között karba vette a húgát, hogy ne piszkolják össze a hercegnő ruháját, és minden egyes kép között megölelték egymást. Belle tényleg igazi hercegnőnek érezhette magát, és az őszinte öröme látszik is a képeken.
Anthony felemelte Belle-t, körbeforgatta és felhőtlenül nevetett a húgával együtt – boldogok voltak. És milyen boldog voltam én – az anyukájuk! Amikor kénytelen vagy végignézni, ahogy a gyermeked nap mint nap küzd magával, mindent megadnál egyetlen mosolyáért. Belle kihozta ezt belőle. Ez volt az ő ajándéka, melyet Anthonynak és nekem adott.
Nagyon nehéz volt befejezni a fotózást – büszkeséget éreztem és a boldogságtól hullottak a könnyeim. Amikor készen voltunk, rájuk néztem és ők tökéletesek voltak. Az én gyermekeim: Anthony, akinek a szíve tele van melegséggel, és melyben Belle-nek különleges helyet tart fenn… megdöbbentő volt számomra és nagyon, nagyon büszke vagyok rá!”
Hogy mit gondolok erről? Mondhatjuk, hogy túl érzelmes a leírás, de mivel anya vagyok, nem akarok hazudni: a gyerekem minden egyes megmozdulásán tudnék bőgni (hol örömtől, hol bánattól, hol dühtől vezérelve, de nyilván nagyobb részben az örömtől…).
Az, hogy van egy Testvérem (főként, hogy idősebb is nálam), számomra a legnagyobb ajándék, amit Anyám adhatott nekem. A nővérem egy olyan támasz és háttér számomra, ami elengedhetetlenül szükséges a mindennapjaimhoz. Tudom, hogy ő már végigcsinálta a dolgokat, amikkel én küzdök. Tudom, hogy számíthatok rá, hogy bármikor hívhatom és ő soha nem fog eltűnni az életemből. És erre a szintre egyetlen barátság sem tud felnőni.
Vannak barátaim persze és bízom a barátság kötelékében, de egy dolog biztos: a nővérem és köztem lévő kötelék olyan erős, mely gyakorlatilag szétszakíthatatlan. Melyet a saját küzdelmeink, saját harcaink (önmagunkkal és egymással), saját belső titkaink edzettek “örökkévalónak” – és a közös múltunk, amit egyikünk sem tud megváltoztatni, de nem is akarjuk.
És ez az a kapcsolat ami arra sarkall, hogy – bármennyire is nehéznek érzem az anyaságot – a Fiamnak testvére legyen.
“Mosolygok, mert a testvérem vagy – és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!”
A történetet és a képeket Christina engedélyével osztottam meg Veletek, forrásukat itt találjátok.
