2019 november 2.

Karma – az Élet nevű pirula apróbetűs mellékhatása

Nagyon régen érlelődik már bennem ez a poszt: nagyjából 4 éve. Az idők során újra és újra megbizonyosodtam afelől, hogy vannak, akik a „kék bogyót” választják (na nem a férfi turbósítóra gondolok…), de elfelejtik elolvasni a tájékoztatót…

Pedig, kedves embertársaim, nem ártana. Mert vannak azok a fránya mellékhatások. Igen, az Életnek is vannak mellékhatásai, sőt! Az Életnek vannak csak igazán! És nem: ez nem azt jelenti, hogy ezek a dolgok rám nem érvényesek. Dehogynem. Éppen csak annyit szeretnék tudatni, hogy a „KRESZ nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól”.

http://gph.is/1UWcHsF
via GIPHY

Szóval, akkor most felolvasnék pár mellékhatást erről a nagyon is hanyagolt cetliről, az esélytelenek nyugalmával (mert a cél mindenekelőtt az edukáció, viszont olvasni kevesen szeretnek, ‘szövegértelmezni’ úgyszintén – tisztelet a nagyon is jelenlévő kivételnek!).

Az Élet nevű pirula használati utasítása, mellékhatások

1. Az Élet nevű pirula használati utasítása:

A pirulából szigorúan egyet, öntudatra ébredés előtt, kevés vízzel ajánlott bevenni.

– Figyelem, amennyiben Ön nem macska, lélekvándorló, vagy egyéb spirituális képességekkel rendelkező egyén, egynél több pirulát semmiképpen ne vegyen be!

A pirula hatása nem tart örökké, és egyénenként eltérhet!

– A pirulának számos mellékhatása ismeretes, melyeket alább sorolunk.

2. Az Élet nevű pirula ismert, tudományos ismereteken alapuló mellékhatásai:

– A Pirula leggyakoribb mellékhatása lehet az Élet nehézsége, vagy éppen „A lét elviselhetetlen könnyűsége” (mely utóbbi alátámasztására szépirodalmi mű is született, Milan Kundera jóvoltából).

– A Pirula bevételét követően előfordulhatnak különböző betegségek, melyek annak hatásait ellensúlyozzák, és melyekre az egyén genetikája, avagy életmódja behatással lehet.

– A Pirula jótékony hatásait befolyásolja, exponenciálisan növeli az egyén által elkövetett pozitív cselekedet, embertársaihoz való NEM káros viszonyulás (mikro- és makrotársadalomba való könnyebb beilleszkedés, öröm, jókedv, megbecsülés, szeretet, hála).

– Ugyanígy befolyásoló tényezőnek számít az egyén által elkövetett negatív cselekedet is – ez esetben a Pirula negatív hatásai válhatnak arányosan erősebbé (kirekesztettség, mogorvaság, magány, düh, szorongás, balszerencse, karmikus csapások).

– A Pirula alkalmazása magában hordozza egyes járulékos mellékhatások érvényesülését (pl. Karma*).

– A Pirula alkalmazása saját felelősségre történik, azért (és az egyén cselekedeteiért, Élet közben elkövetett hibáiért és a karmikus eseményekért) a gyártó felelősséget nem vállal

(na most figyeljetek, EZ ITT az apróbetűs-csillagos rész!)

A Karma hatása, annak erőssége nemtől, életkortól és egyéntől függetlenül MINDEN, a Pirulát alkalmazó egyednél időről időre előfordulhat, ennek gyakorisága és erőssége, valamint módja nem meghatározott, de törvény- és szabályszerű.

Kép forrása: Flickr – by Free Grunge Textures

A Karmával mindenkinek számolnia kell, az Élet időtartama alatt elvégzett és elkövetett cselekedeteinek függvényében.

A Karma nem válogat, és igazságos. Egyénenként eltérő időben, mellékhatásként jelentkezik; hatása abszolút és érezhető.

A Karma vissza nem váltható, azért a gyártó semmiféle utólagos reklamációt nem fogad el.

– Az Élet nevű Pirula alkalmazása során fellépő karmikus jelenségek lehetnek (az egyén által elkövetett pozitív/negatív cselekedetektől függően) pozitívak, vagy negatívak. Azokat az egyed cselekvésével érintett másik fél/felek nem befolyásolhatja/ják.

Kép forrása: Wikipédia

Nos, ennyit tudok tenni a nagyérdeműért – azokért, akik az apróbetűs/csillagozott részt nem igazán futották végig.

Csak, hogy teljesen nyilvánvaló legyen:

  • Ha valakivel rosszat teszel, a Karma visszapofoz. Nem biztos, hogy azonnal, de ebben biztos lehetsz.
  • Ha törekedsz is arra, hogy többnyire jót tegyél, nagy valószínűséggel akkor is lesz életed során egy-két karmikus vállrázogatásod, de ez leginkább saját (rossz) emberismeretednek lesz következménye (és nem, ez nem azt takarja, hogy Te feddhetetlen vagy, biztosan Te is elkövetsz néhány hibát, amiért kapsz majd feketepontot…).
  • Nincs sunyulás, mert a Karma mindent lát, és nem kegyetlen, hanem totál igazságos (ami rosszabb a kegyetlennél is) – de így kerül egyensúlyba a világ, szóval jól van ez így.
  • Ne legyél bosszúszomjas, ne akarj másnak rosszat, csak mert Veled rosszat tett, vagy ocsmányul viselkedett. A Karma ugyan mellékhatás, de egyetemes, univerzális és öntörvényű igazságosztó is, mely elkerülhetetlen. Csak idő kérdése…
  • A Karma különleges, a Karma jóbarát. De tudni kell kezelni. Nem a haverod, vagy a barátnőd, nem fogja a Te pártodat – Ő az univerzum egyensúlyának a pártját fogja.
  • A Karma kikerülhetetlen.
  • A Karma MINDIG egyenlít. Nem? Gondolkodj. Na látod…
https://gph.is/g/4VYQQ3Z
via GIPHY

Cimkék

Rólam

Büszke vagyok…
… mert Önmagam vagyok.
… mert az Egri csillagok Vicuskájának nevét viselhetem.
… mert az írás, az olvasás szeretete belém ivódott az anyatejjel.
… mert van humorérzékem.
… mert létrehoztam ezt az oldalt.

Ami még várat magára:
… a regény, aminek megírására 30 éve készülök,
… az optimizmus, hogy könnyebb legyen nekem, és mindenkinek,
… hogy feladjam.

Mert feladni sosem fogom.

Instagram
Kövess engem
Keresés

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük