Méretes táskákkal a szemeim alatt ülök a szintén méretes, csudajó – “kupikellékből” családi bútordarabbá lényegült – fotelemben, és próbálok értelmes választ adni a kérdésre, miszerint “mit kérsz szülinapodra?”. No lássuk csak. Félreértés ne essék, nem most lesz. Szeptemberben. Ja, hogy az még több, mint fél év? Nem baj, legalább van fény az alagút végén. 🙂 Szóval, hümmögök-hümmögök és aztán kibukik belőlem a nyilvánvaló, elkeseredett sablon válasz: “Levegőt! Egyedüllétet! Egy napot! Egy teljes napot egyedül! Ezazzzzz!”. Anyám mindentudó mosollyal rám néz, és egy buddha bölcsességét sugározva lassan bólint egyet. Van mit várnom, éljen a szeptember!
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek (de bizony, mindenkinek!) van megtervezett Tökéletes Nap a fejében. Egy olyan nap, ami az elejétől a végéig annyira boldoggá teszi az ember lányát/fiát, hogy a rövidtávú memóriát azonnal törli és újult erővel rohan neki a másnap(ok)nak. Az enyém jelenleg nagyjából úgy néz ki, mint egy tervezőnaptár túlzsúfolt egyheti oldala. Hét napra való program van belesűrítve de tudom, hogy amennyiben eljutok addig a bizonyos napig, hát én olyan elánnal vetem magam bele, hogy kinézem magamból a lehetetlent is. 🙂
Lehet, hogy lesznek akik elítélnek ezért, de a leglényegesebb jellemzője a tökéletes napomnak (és közben vajon miért dúdolom akaratlanul is Lou Reed dalát..?) az EGYEDÜLLÉT. Nem összetévesztendő ez a magánnyal. Fontos, hogy ne szóljon hozzám senki, és nekem se kelljen senkihez hozzászólni. Szeretnék végre teljesen egyedül végig vegetálni egy napot; nem azért, mert antiszociális vagyok, hanem mert a lelkem kiált érte. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem azokat akiket szeretnem kell (he-he), hanem csak szeretnék “szabadságra menni” a porhüvelyből, ami ezer karral hadonászva főz-mos-takarít, körmöt lakkoz-edz-fut, valamint gügyög-etet-pelenkáz-etet-gügyög és így tovább.
Lázasan pörgetem a – szó szerinti – lelki szemeim előtt feltűnő képek sokaságát és rostálok, csak rostálok, hogy lehetőleg a legtöbb pozitívum kerüljön a kalapomba. Végül pár másodperc múlva megvan a végeredmény. Heuréka! Önelégült mosollyal összefonom magam előtt a karjaim, mintha csak egy különösen gyógyíthatatlan betegség ellenszerét fedeztem volna fel, és kérdés nélkül kiöntöm magamból a tervet. Orvosi rendelvényre is fel lehetne írni bárkinek. Akinek eddig nem volt ötlete egy tökéletes naphoz, nyugodtan vegye kölcsön az enyémet! 🙂 Íme:
Felébredek. Köd van, vagy napos reggelre ébredtem? Kit érdekel…teljesen mindegy. Lévén 10 óra – természetesen ébresztő nélküli ébredésről van szó -, nyújtózom egy jót és kislattyogok a konyhába, ahol elkészítem a napindító koffeinmentes kávémat és az aktuálisan kedvenc reggelimet. Mondjuk, egy finom pirítóst buggyantott tojással és avokádókrémmel, frissen őrölt borssal, mellé narancslével. Semmi komoly, csak pár élénkítő falat. Ez pont annyira megébreszti elnyűtt testemet ahhoz, hogy egy laza 30 perces kardio-tornát lenyomhassak kínlódás nélkül. Jól esik? Hát persze, a lelkem akar kardiózni leginkább, nem is a testem. Az ugyanis kardiózik napi kétszázszor, amikor a majd’ 8 kilós csöppséget kell emelgetni, szállítani.
Ideje magamra húzni egy kényelmes gúnyát és némi arcot varázsolni a fejemre, értve ez alatt leginkább a pandátlanítást, hogy nehogy befogjon valami vadőr és visszamenekítsenek a vadonba a bambuszerdőkbe. Ha ez megvan, kb. délben elindulok a legközelebbi plázába. BKV-val, igen. Felüdülés ez is, mert több mint egy évezrede nem volt részem a csodás metró-busz-villamos életérzéshez (ez mellesleg majd segít visszatérni a tökéletes nap utáni szürke hétköznapokba…az emberiszony csodákra képes! 🙂 ) Ott vagyok tehát az óriás shopping-labirintusban, és irtózatos erőfeszítéssel sikerül legyűrnöm a rosszabbik énemet, aki gondolatban már elköltötte a miniszterelnök fizetését, cca. 5 perc alatt. Céltudatosan nekiindulok a léleksüti-bolt felé, nevezetesen a könyvesboltba. Nap közben vagyok, tehát nincs tumultus, lézenghetek a polcok-pultok között, annyit amennyit csak akarok. Orgazmikus! Minden érdekes borítóval rendelkező könyv tartalmát elolvasom, memorizálom a számomra potenciális könyvremekek alkotóit. Ezzel legalább 2 óra elmegy. No, hát mindenkinek vannak betegségei. Az enyémek a könyvek (is, többek között…:) ).
Megszomjaztam, megéheztem. Átruccanok szembe a Costába, iszom egy pofátlanul drága lattét, majd lefojtom a csersavat némi update-ebéddel. Talán még bemegyek a használtruha-üzletbe, hátha találok valami kincset. Elvégre amikor az ember nem keres, akkor talál. Ha keres, akkor órákig cirkál és megállapítja, hogy hamis önkép alapján a neki tetsző ruhadarabok TUTI 8 számmal kisebbek. Megebédelt a testem és a lelkem, úgyhogy olyan 5-6 körül elindulok hazafelé, vár az utolsó napszak.
Belépek az ajtón, természetesen vigyorogva – minimum egy azaz egy darab új könyvvel a kezemben – és nekilátok a lélekvacsorának. Bekapcsolom a számítógépet, ellavírozom kicsit a mappák között, végül megtalálom a hangulatomnak leginkább illő dall
Drink Sangria in the park
And then later
When it gets dark, we go home
Just a perfect day
Feed animals in the zoo
Then later
A movie, too, and then home
Oh, it’s such a perfect day
I’m glad I spent it with you
Oh, such a perfect day
You just keep me hanging on
You just keep me hanging on
Just a perfect day
Problems all left alone
Weekenders on our own
It’s such fun
Just a perfect day
You made me forget myself
I thought I was
Someone else, someone good
Oh, it’s such a perfect day
I’m glad I spent it with you
Oh, such a perfect day
You just keep me hanging on
You just keep me hanging on
You’re going to reap just what you sow
You’re going to reap just what you sow
You’re going to reap just what you sow
You’re going to reap just what you sow