Túrós – ahogyan én csinálom.

Túrós – ezt mondanánk anyuval és nővéremmel arra a valamire, amit az imént alkottam. Vagy valami más csúfnevet aggatnánk rá, általában viszont így szoktuk elnevezni a félresikerült kreálmányainkat: meggyes (meggyes rétes), banános (ez lehet gyakorlatilag bármi ami banánt tartalmaz 😀 ) és így tovább.

Nem igazán tudtam, ezt most felrakjam bejegyzésként vagy sem, de hát a hobbiszakácsok próbálkozásai nem mindig sikerekből tevődnek össze és ki vagyok én, hogy profinak állítsam be magamat – legalább így mindannyian röhögünk egy jót 🙂 – én már rajta vagyok csak akkor hüppögök még kicsit, mikor a “dologra” nézek… (Áhá, ez volt a másik horror műremek: A Dolog.)

Az egész azzal kezdődött, hogy feküdtem ma az ágyban – élvezve a szabadnapomat amit még nyitás előtt kegyelemből adtak -, egyszercsak irtózatosan erős késztetést éreztem rá, hogy túrógombócot egyek. De ugye, azt meg is kell csinálni. Elmentem hát vásárolni,  főként a friss ricotta volt a cél – eegen, Máltán még mindig nincsen túró. Elzarándokoltam tehát a Towersbe, hazacígöltem még 40 kg hozzávalót (nem, nem a túrógombóchoz csak éhes voltam, és éhesen SOHA NEM SZABAD VÁSÁROLNI MENNI) és nekiláttam a főzésnek. Találtam egy jó kis receptet, mostanában a https://www.nosalty.hu nevű oldalról szemezgetek, nagyon jó ötleteket találok ott. Ezt még egy különösen gyenge főző-adottságokkal rendelkező 3 éves is könnyen elsajátíthatja, a hozzávalók:

• 1/2 kg túró
• 7 dkg búzadara
• kevés só
• késhegynyi szódabikarbóna
• 3 tojás

Ennyi és nem több. A receptben nincs benne, de én egy kis kókuszreszeléket is szórtam bele, hogy speckó legyen. 🙂 A túrót össze kell dolgozni a búzadarával, a sóval, szódabikarbónával és a 3 tojás sárgájával. Ezek után kemény habbá kell verni a tojásfehérjét és lassan hozzákeverni a túrós masszához úgy, hogy az ne törjön össze. A legnehezebb feladat az egészben ez de egyben fontos is, mivel sokan nem szeretik a kemény túrógombócot és ez a verzió “szuperkönnyű” textúrát erdeményez.

No, ahogyan azt én mint “akadémista” főzőtanonc elképzeltem, mindent meg is valósítottam és a javaslat szerint be is tettem a masszát a hűtőbe 1,5-2 órára pihizni. Addig filmezgettem és képzelődtem, hogy milyen finomat is fogok én alkotni. 🙂 Mígnem, a várakozási idő letelte – és F felhergelése (“Na majd meglátod, hú de finom lesz!!”) – után kimentem, felforraltuk a vizet a főzéshez és hozzáláttam az utolsó mozzanatnak…

Ekkor történt a katasztrófa. A gombócok eleinte jól viselkedtek, de egy idő után nem akartak rendesen megfőni, az első 10 után a többi atomjaira kezdett esni és a víz egyre zavarosabb lett. F közben a maradék ricottából (hála az égnek csak a fele mennyiséget használtam fel a túrógombóccá avanzsáláshoz) körözöttet készített mellettem, így élő egyenesben nézhette végig viselkedési fokozataimat a kezdeti ijedelmektől az enyhe morgáson át, egészen a kényszeres vihogásig. A végén mutogattam a víz tetején ugráló massza-darabkákra és hisztérikusan röhögve közöltem: “Ez most pont olyan, mint amikor kijönnek a műtőből és közlik veled, hogy sajnálják, nem tehettek semmit…”. Közben fél szemmel odasandítottam F munkálkodására és mondtam, hogy “sok lesz az a pirospaprika” – mire F ránézett az én második tányéromra (melyen a különösen megszomorodott túrós példányok oszladoztak gőzölögve) és közölte, hogy “Szívem… én a helyedben inkább nem mondanék semmit.” 🙂 Na igen. Gonosz, hálátlan lélek. 🙂 Pont ott volt hobbiséf-pályám mélypontjának pillanatában, de ebből a lakásból nem jut ki élve, hehe.

Mindent összevetve, azok a “gombócok” melyeket még az elején kimentettem, nagyjából megdermedtek (gondolom látták a társaikat…) és megszórva a pirított búzadarával, porcukorral és leöntve a natúr yoghurttal, valamint némi lime curd-del megspékelve ehetőek voltak, de nem ez lesz életem csúcspontja gasztonómiai értelemben. 🙂 Annyi baj legyen, lesz ez még jobb is…

A tanulságok:

1. Amennyiben nem tudsz megfelelő hozzávalókat felkutatni, NE várd a csodát mert nem lesz olyan amilyennek a recept szerint kellene lennie. Esetemben a máltai ricotta ami túl lágy, a búzadara ami olyan szemcsés mint a legfinomabb szaharai homok (mely a terasz felmosása után rendszerint azonnal ellepi egész Máltát), valamint a natúr yoghurt a tejföl helyett nem a legszerencsésebb választás.
2. Vigyázni kell, általában a legkönnyebb receptekkel lehet a legjobban befürödni – töredelmesen bevallom, hogy én pl. tejbegrízt sem tudok készíteni de ha tudnék, sem sikerülne ebből a búzadarából.
3. Ha valami olyasmire készülsz amit nem sokszor csináltál még (eddig csak kétszer, otthon és más recept szerint álltam neki SIKERES túrógombócnak), ne egy bizonytalan terepen végezd másfajta adottságokkal (villanytűzhelyen még a víz sem úgy lobog, a hozzávalókat pedig kimerítettem az 1-es pontban) – mindenképp megvan rá az esély, hogy besülsz a történettel, jó esetben ‘csak’ a pasid előtt… 🙂
4. Semmiképpen ne add fel, mert a kudarc is tapasztalat és motiválhat a következő próbálkozás tökéletesítésében.

F azért próbálta menteni a becsületemet és mosolyogva ‘mmm’-ögött, miszerint nagyon ízlik neki. Kétszer is szedett, szegény pára. Remélem, megmarad reggelig. Meg azt is, hogy a maradék a konyhából nem fog az életünkre törni éjszaka. 🙂 Meg fogom-e próbálni még egyszer? Tuti. Nem a recept a hibás és nem is teljesen én. Nem akarom másra fogni, de amennyiben hibáztam is ezer százalék, hogy a hozzávalók is hagytak némi kívánnivalót maguk után. Azért legyűrtem egy keveset a csinosabb “túrósokból” és azt tudnám mondani zárszóként, amit Hugh Grant mond Julia Robertsnek a Notting Hill című filmben (ami egyébként az egyik kedvencem) :

HIHETETLEN, DE ÉLMÉNY