Üdvözöllek, Nyár! – elmondom, mit jelentesz nekem

Üdvözöllek, Nyár! Megint nesztelen, szinte észrevétlenül váltottad fel a Tavaszt, hogy elfedd a frissen felszakított sebet, melyet Ő ejtett rajtam. Lassanként megnyugszik a lelkem: az idő múlásával elfogadóbbá és megértőbbé is válok, érzem. Sokat köszönhetek Neked: Te vagy a gyógyír, megnyugtató ölelés vagy – és ennél még sokkal több.

Te vagy számomra a pihentető semmittevés, melynek ellenére mégsem tudok aludni az izgatottságtól. Szóval, Te vagy a korán kelés, a programok lázas tervezése. Te vagy maga az adakozás: a természet számos ajándéka egyben.

A zölddé dagadt lombkoronák hűsítő árnyéka, a széles mosoly Kipp-Koppék vadgesztenye-arcán.

Te vagy a bódító meleg és egyben a felfrissülés, ahogy barnuló bőrünkhöz a medence vize ér. Te vagy a pancsolás a kertben, a zümmögő darazsak sokasága a madáritatónál. Te vagy a rekkenő hőség elől bujkálás: az almafára mászás, hogy aztán egész délelőtt a faágakon ücsörögjünk láblógatva. Te vagy a felhőtlen gyerekkor, minden vidámságával, boldogságával, könnyed gondtalanságával.

Veled játszunk a ház mellett a gödörben a kopott, lyukas fazekakkal, a saját rejtekhelyen, amit csak mi nevezünk „gunyi”-nak. Te vagy a barátság: a kézzel írott levelek ideje, a postásra váró gyerekek izgalma. Ott vagy a kutyák vidám szökkenéseiben, a kiserdő felé tett óriási sétákban. Hallak a délutáni mező hangjaiban: a kabócák muzsikájában.

Te vagy az elhajított kő, mely hármat pattan a Duna vízén, mielőtt a mélybe süllyed. És Te vagy a Sirály szárnyashajó nyomában gördülő hullám, ami elől kacagva ugrunk el a parton.

Te vagy a zene: a zongora hangja, melyen Richard Claydermann játszik – úton az öreg, fehér Mazda kombiban, amiben Stewie Wonder kazettáját nyüstöljük századszor is Papával. Ott bújkálsz a szánk széli mosolyban, amikor megleljük a fejünk méretével vetekedő óriáspöfetegeket, őzlábgombákat. És Te vagy a legfinomabb csavaros fagyi, amit a templomtoronnyal szemben kapni.

Te vagy életem nyaralása: a nagy fenyőfák árnya, a dinnye és a tenger illata, a sós íz a számban, a legnagyobb homokvár csúcsa. Osztozom Veled a legszebb emlékekben: a biciklis tókörökben, a pirospaprikás lisztbe forgatott snecik ízében, a szabadtéri mozi összes szúnyogcsípésében és a pincetetőre terített pokrócról nézett csillagok fényében.

Te vagy az évszak, mely önzetlenül ad és többé tesz engem. Úgy várlak, ahogy az első sétahajót a Dunán – és Te jössz, bekúszol az ablakon át a házba, egészen a bőrömön át a szívemig, és megmelengeted a lelkem.