Népszerű bejegyzések
2014 január 21.
Ma már tudom, hogy nem akarok visszaforgatni semmit. Egész egyszerűen csak szeretnék jobban csinálni dolgokat.
2014 március 26.
Rég volt már főzőcske-rovat illetve szeretném tanúbizonyságát tenni annak, hogy az emberiség szenvedő tagjaival szemben törődő vagyok – ezért most egy olyan gyógyír receptjét osztom
2026 március 21.
1. Többnyire mindig győz a félelem, vagy a gyávaság, amikor mostanság (az utóbbi 4 évben) neki akarok ugrani az alkotómunkának. Ezek a biztos társaim: Félelem,
2017 február 9.
Lehet, hogy most ismét megosztó leszek, de vállalom. Az van, hogy egyre több olyan írást olvasok, aminek hatására kezdem azt gondolni, kevés vagyok én ennek
2017 január 25.
Nem oly’ régen, január első napjaiban lefordítottam egy jogosan felháborodott anyuka, Ryshell Castleberry üzenetét azon kételkedők számára, akik azt gondolják: az otthon lévő anyukának semmi
2017 február 10.
El kell, hogy mondjam: ez egy hosszú bejegyzés, és hangsúlyozottan IRODALMI jellegű. Azaz fikció – is lehet, meg nem is. 🙂 A lényeg, hogy azt
2014 január 22.
Hát, ez is eljött….fel kell kelnem. Anyu és Ildi próbálnak nyugodt arcot vágni, csak némi aggodalmat látni rajtuk, ahogyan igyekeznek engem támogatni. Nyugi, nem kórházba
2017 augusztus 13.
Ez itt kérem most a színvallás ideje! Lányok; üljünk szépen körbe, fogjuk meg egymás kezét (jó, ettől eltekinthetünk, nem szeretem az indokolatlan fogdosást… 🙂), vegyünk
2017 június 4.
Többször megfogadtam már, hogy a gyerekkel egy bizonyos kor elérése előtt (18) nem indulok el közösségbe/nyílt terepre/bárhova. Aztán valahogy mindig megemberelem magam, és úgy döntök,
2014 február 24.
Múltam egyik igen kedves – és meghatározó – emlékéről szeretnék most írni. Előre jelezném, hogy ez az írás legfőképp a számítógépes játékokat kedvelőknek szól, tehát